A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Radiohead: Burn The Witch – az új album első dala és videoklipje

2016. május 3., 17:12

A 2011-es The King Of Limbs album után a turnézást 2012 végén befejező Radiohead 2014 őszén kezdett újra stúdiózni, de míg az új lemezre vártunk, a tagságból Phil Selway, Jonny Greenwood és Thom Yorke is kiadott szólóanyagokat. Tavaly decemberben Yorke egy szólófellépésén már elpengetett új szerzeményeket (Silent Spring, Desert Island Disk), a zenekar pedig közzétette egy James Bond-főcímdalnak tervezett szám stúdiófelvételét (Spectre), aztán 2016-ban már új turnét is hirdettek (május 20-tól indul), de a kilencedik nagylemez megjelenéséről nem tudtunk meg konkrét információkat. Most viszont itt az első beharangozó dal a videójával!

Április 30-án egy rakás levelezőlistás rajongó kapott postán rejtélyes papírlapot egy kiadatlanul maradt régi Radiohead-dal, a Burn The Witch (Égesd a boszorkányt!) címével és szövegsoraival, s mivel a boszorkányok éjszakája az április 30-ról május 1-jére virradó Walpurgis-éj, a zenekar két frissen bejegyzett cégének nevében szereplő Dawn Chorus (szintén egy dalcím, szintén az előző évtizedből) pedig a tavaszi hajnali madárénekre utal, melynek nemzetközi ünnepe szintén május 1-jére esik (International Dawn Chorus Day), így sokan reméltek aznapra valami megjelenést vagy legalább valami bejelentést – de csalódniuk kellett.

thom-computer-new2

Május 1-jén magyar idő szerint délután 4 tájban a radiohead.com honlap elkezdett egyre jobban homályosodni, és fél 8-ra teljes fehérségbe borult, miközben visszamenőleg eltüntették a bejegyzéseket a zenekar Twitter -és Facebook-oldaláról is (ez utóbbi teljesen fehér címlap- és profilképet kapott), majd ezután Thom Yorke is hasonlóan járt el Twitter-oldalával. Azokat a rajongókat, akik a dawnchorus.com oldallal próbálkoztak, csak egy gúnyos érdektelenséget jelző Meh. felirat fogadta.

radiohead-dawnchoruscom2

Az internetről oly látványosan visszahúzódó Radiohead másfél nap csend után május 3-án kedden magyar idő szerint reggel 7-kor tért vissza a közösségi médiába egy Instagram-oldallal és rajta egy „hajnali madárének” poszttal (egy trillázó madár animációjával), melyet aztán a Twitteren és a Facebookon is megosztott.

.
A madaras után hat órával, magyar idő szerint délután 1-kor érkezett a boszorkányos asszociációkat keltő második Instagram-minivideó, már némi vonóshangszerelésű zenével. . .

. . . délután 5-kor pedig a teljes animációs klip is megjött Chris Hopewell rendezésében a Burn The Witch című Radiohead-számmal:

FRISSÍTÉS: a kétezres évek eleje óta formálódó dalhoz – melynek videójában Hopewell (a szintén erdei keretbe helyezett There There című 2003-as Radiohead-klip rendezője) az 1973-as The Wicker Man (A vesszőből font ember) brit horrorfilm alapsztoriját a gyerekeknek szóló Trumpton című hatvanas évekbeli animációs BBC-tévésorozat világával ütközteti – itt a végleges dalszöveg!

BURN THE WITCH

Stay in the shadows
Cheer at the gallows
This is a round up

This is a low flying panic attack
Sing a song on the jukebox that goes

Burn the witch
Burn the witch
We know where you live

Red crosses on wooden doors
And if you float you burn
Loose talk around tables
Abandon all reason
Avoid all eye contact
Do not react
Shoot the messengers

This is a low flying panic attack
Sing the song of sixpence that goes

Burn the witch
Burn the witch
We know where you live
We know where you live

.
a dal említése és motívumai 2006-os és 2008-as koncerteken:

egy a 2016. április 30-án kipostázott képeslapokból:

radiohead-burn-leaflet2

két új artwork, melyek május 3-án a zenekar honlapján, illetve Facebook- és Twitter-oldalán tűntek fel – az előbbi profilképként, az utóbbi az új Facebook-címlapképet is adó kislemezborítóként:

radiohead-16-5-3-blackart1

radiohead-burnart

PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47
Jungle – klipdalok a brit funk-soul tánczenekar új Volcano albumáról
máj. 24., 22:51