A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Radiohead: Lift – videoklip Thom Yorke-kal az OK Computer újrakiadás harmadik bónuszdalához

2017. szeptember 12., 16:57

A Radiohead tavalyi A Moon Shaped Pool albuma és Ill Wind bónuszdala után Thom Yorke-ék idén a 20 éves jubileumát ünneplő 1997-es OK Computer sikerlemez OKNOTOK alcímű újrakiadásán is megjelentettek három eddig publikálatlan szerzeményt stúdióverzióban, és mostanra mind a háromhoz lett hivatalos klip: az I Promise és Man Of War után ma a Lift című dal is megkapta a videóját, sőt ebben már maga a frontember is szerepel.

A tavalyi Radiohead-albumhoz született kisfilmsorozat legjobb darabjával feltűnt fiatal londoni rendező, Oscar Hudson (aki idén már Bonobo és Chet Faker közös No Reason klipjét is jegyezte) a Lift szürreálvideóját a címhez és a dalszöveghez illően egy liftbe komponálta. FRISSÍTÉS: az első jelenetben Thom Yorke mellett barátnője, az olasz színésznő Dajana Roncione , és lánya, Agnes Yorke szerepel, majd a továbbiakban számos utalást fedezhetünk fel korábbi híres Radiohead-dalokra és -klipekre, 2:52-2:55 közt például az a Paranoid Android rajzfilmklip sapkás főszereplője akar lenni kezében a gömbakváriummal!

This is the place
Sit down, you’re safe now
You’ve been stuck in a lift
We’ve been trying to reach you, Thom
This is the place
It won’t hurt ever again

The smell of air conditioning
The fish are belly up
Empty all your pockets
Because it’s time to come home

This is the place
Remember me? I’m the face you always see
You’ve been stuck in a lift
In the belly of a whale at the bottom of the ocean

The smell of air conditioning
The fish are belly up
Empty all your pockets
Because it’s time to come home
The smell of air conditioning
The fish are belly up
Ah, let it go

Today is the first day
Of the rest of your days
So lighten up, squirt

.
a Lift gyorsabb élő verziója 1996-ból, a holland Pinkpop fesztiválról:

.
az 1997-es album jubileumi újrakiadásának számlistája:

Radiohhead: OK Computer OKNOTOK 1997 2017

Disc 1:
1. Airbag
2. Paranoid Android
3. Subterranean Homesick Alien
4. Exit Music (For A Film)
5. Let Down
6. Karma Police
7. Fitter Happier
8. Electioneering
9. Climbing Up The Walls
10. No Surprises
11. Lucky
12. The Tourist

Disc 2:
1. I Promise
2. Man Of War
2. Lift
4. Lull
5. Meeting In The Aisle
6. Melatonin
7. A Reminder
8. Polyethylene (Parts 1 & 2)
9. Pearly
10. Palo Alto
11. How I Made My Millions

.
ráadásként itt van Oscar Hudson másik (jóval durvább) friss szürreálklipje a múlt hétről, az amerikai rapper Young Thug és a DJ-producer Carnage közös Young Martha projektjének Homie című számához, melyben vendégrapperként Meek Mill is közreműködik:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39