Rettegés a bőrnadrágos férfiaktól

Ahogy billegés közben látni lehetett, talán a bejárattól a Kőházig vezető sétány – valójában a lökdösődés kifutója – maradt változatlan, minden egyéb át lett struktulárva (ez ismerős kifejezés, csak nehéz kimondani.) A dizájnerek ugyanakkor ügyeltek arra, hogy a régebbi voltosok se tévedhessenek el, ezért például a nagytér, a kemping és az Alpokalja elhelyezkedése nem változott. Az állandóságot jelenti még egy kávévespa – régebbi nevén tricikli – és az egyetlen fesztiválos férfi, aki hosszúnadrágot visel. Emberek, este 33 fok! Elő a napszemüveggel. Az első illetékestől meg lehetett tudni, már majdnem telt ház van. A logisztikai központból nyert állandóan frissülő értesülések szerint pénteken még többen leszünk, valószínűleg ki kell tenni a “Megtelt” táblát, amelynek előállítása a fesztiválon dolgozó képkezelők nagy számát tekintve nem bonyolult feladat. A művészek völgyében, ahol az Open Air Rádió is üzemel, meg lehetett tekinteni ef Zámbó Istvánt, aki éjfél előtt egy egészen finom ecsetszerűséggel fontos kontúrokat hozott létre, és másokat, akik továbi ismeretlen tárgyakkal vágtak neki az örökkévalóságnak. Megállapítottam, a képzőművészek legalább olyan fontos közreműködői a VOLT fesztiválnak, mint a rocksztárok, és ez így van nagyon jól. Nincs a földön még egy fesztivál, ahol csendes képzőművészeket lehet nézni: nincs beállás, egyből kezdenek, előadás közben körül járni őket szabad. Lehet, hogy ők tervezték az új teret?

Azt már lehetett tudni, idén két Nagy-Szín-Pad lesz. A rendezők egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy a vonatkozó versenynek csak egy győztese van, az Ocho Macho, hanem merészek voltak. Útközben arról beszélgettünk, lehetséges-e áthallás nélkül üzemeltetni két, egymástól ötven méterre felállított színpadot, és arra a következtetésre jutottunk, hogy igen, ha az atomerőművekben lehetséges két reaktorblokkot üzemeltetni, a mérnökök itt is megoldják. Igazából én egy nagyon nagy színpadot, és egy majdnem nagyon nagy színpadot mondanék. Az előbbi majdnem a tavalyi helyén van, a közönség a bejárat irányába – nyugat felé – van hajlítva, az eddigi jobb oldal helyén pedig gigászi kivetítő, másodlagos funkcióját tekintve: hangfogó fal áll. Egy félfordulattal azonnal megjelenik a Petőfi színpad, a VIP pedig az egykori extrémsportos helyszínre került. A VIP érdekessége, hogy onnan minden szemmel tartható, de természetesen ez csak amolyan gesztus, ugyanis a vipek kizárólag egymást tartják szemmel.

A délutáni OAR-os dolgokat részben töröltük, azonban a Baksa-Soós -Ligeti Gyuri sávtól minden előírás szerűen működött. Leheveredés és kuporgás üzemmódban egyaránt használható fantasztikus bútorokat kaptunk, a közönség nagyon bírta – majd csinálunk fotókat -, pontban 21.30-kor pedig megvolt az első Meglepetéskoncert. A Törzs játszott: három fiatal gyerek gitárral, dobbal és basszussal a popprodukció helyes arányait hozta – okos volt és szimpatikus. A Törzstől fél percnyi távolság vezetett a kilencvenes évekbe. A Nagyszínpadra bőrnadrágos, hosszúhajú, láncokat csörgető férfiak érkeztek, akik vérszerződést kötöttek annak érdekében, hogy elvégezzék a végleges simítást Slash szobrán. Slasht mindenki ismeri a GNR-ből, sokan azt gondolták róla, hogy Axllel azonos értékű művész, és ezt az érdekes feltevést a nagy slágerekben hallható gitárszólókkal indokolták. Slashnek sikerült a fazonját átmenteni a kilencvenes évekbe, miként a gitározását is. Továbbra is a GNR dalok aratták a legnagyobb sikert, ezek pedig elég ügyesen voltak szétszórva a kissé egynemű koncerprogramban. Slash nagy sikert aratott, még maga a nagy gitáros is meghatódott, majd pengető osztogatás és sűrű meghajlások közepette távozott.

Ezt követően a fesztivál a szokásos üzemmódra kapcsolt. Kis evések és nagy ivások folytak. Az volt látható, az idei fesztivál étele a fekete kéreggel ellátott sült (grill), itala pedig minden kétséget kizáróan a sör.

Reggel arra ébredtem, hogy emberek Nike sporcipőben befutnak egy erdőbe. Vajon mi lehet ott Toni Waldhütter bácsin kívül? Ma igyekszem kideríteni.