ROCKERS’ PARADISE Special – STAY BRUTAL! – a hétvégén 5-től az Open Air Rádión
Vannak az életben nagyon szép körök. Cserna-Szabó András író, aki maga is metálrajongó, felkérte 21 író barátját, akiről feltételezte vagy tudta, hogy szereti a rockzenét meg a metált, hogy írjanak egy-egy kedvenc rock/metál dalukhoz/ról/kapcsán egy novellát, vagy amit akarnak. A hétvégén 5-től pedig itt az Open Air Rádión lejátsszuk a kötet tracklistáját, majd utána kitesszük Spotify-ra, vagyis lehet egy saját Stay brutal! playlisted. Mennyire jó neked.

A 21 metálmunkás erőfeszítéseinek végeredménye a Stay Brutal! című metálantológia lett, amiben a huszonegy író egy-egy írásban bontja ki az életét egy-egy kedvenc dala által vezetve és megvezetve. A kötetben a novellák az egyes szerzemények megjelenése szerint időrendi sorrendben vannak szerkesztve, így egy külön időutazás is a kötet – már amennyiben az elejétől a végéig olvassuk.
És akkor a kör úgy zárul be, hogy a kötetben szereplő dalokat a kötetben szereplő sorrendben meghallgathatjuk szombaton és vasárnap délután 5-től az Open Air Rádió Rockers’ Paradise című műsorának különkiadásaként. Illetve, úgy zárul be, hogy: haladó metálosok egyszerre hallgathatják a műsort és olvashatják hozzá az adott novellát/írást. Ennél entellektüellebb metálelfoglaltságot nehéz lenne találni.
A kötet szerzői, írásuk címe és egyben a tracklista:
Tolvaj Zoltán: STAY BRUTAL!
Black Sabbath: Planet Caravan (1970)
Ozsváth Zsuzsa: RENDES GYEREK
Alice Cooper: No More Mr. Nice Guy (1973)
Para-Kovács Imre: GYORSABB LETTÉL A FÉNYNÉL
Motörhead: Ace of Spades (1980)
Kárpáti Gábor Csaba: EDDIE
Iron Maiden: Powerslave (1984)
Szeifert Natália: EZ (MÉG CSAK) AZ ALBUM KÖZEPE
Metallica: Welcome Home (Sanitarium) (1986)
Pritz Péter: SORSSZIMFÓNIA
The Cult: Fire Woman (1989)
Szentesi Éva: KINYÍRTAM A KURVÁDAT A PICSÁBA!
Guns N’ Roses: November Rain (1991)
Jászberényi Sándor: DAL HALOTTSZÁMLÁLÁSHOZ
Body Count: Body M/F Count (1994)
Szilágyi Zsófia Emma: NINCS ALKU, MÉG AZ ÖRDÖGGEL SEM
Pantera: 5 Minutes Alone (1994)
Babiczky Tibor: A SZFÉRÁK ZENÉJÉNEK PARTITÚRÁJA
Burzum: Dunkelheit (1996)
Urbán Bálint: KANNIBÁLMETÁL
Sepultura: Ratamahatta (1996)
Sepsi László: AZ ŐSZINTESÉG ELLEN
Marilyn Manson – Sneaker Pimps: Long Hard Road
Out of Hell (1997)
Bartók Imre: AMIKOR A VILÁG
Nine Inch Nails: The Day the World Went Away (1999)
Puskás Panni: A POKOLNÁL HANGOSABB
Ossian: A pokolnál hangosabb (1999)
Kiss László: VILÁGVÉGE
Slipknot: (Sic) (1999)
Nemes Z. Márió: A NÉPI MOCSÁR HANGJA
Tormentor: Recipe Ferrum (2000)
Szederkényi Olga: SCHMETTERLING
Rammstein: Ich will (2001)
Simon Márton: EGY SZERELEM ÉLVEBONCOLÁSA
System of a Down: Toxicity (2001)
Kiss Tibor Noé: HATALMAS ÉJ
Thy Catafalque: Vashegyek (2011)
Tóth Kinga: A GYÓGYULÁS KEZDETE
Korn: Start the Healing (2021)
Szécsi Noémi: EPERVELŐ
Dream Widow: March of the Insane (2022)
Az adást hétvégén 5-től itt hallgathatjátok: https://openairradio.hu/radio/
vagy, a teljes kényelem érdekében le is tölthetitek mobilra az Open Air Rádió appját a Google Playből vagy az AppStore-ból. Hadd szóljon!
Jó szórakozást a műsorhoz és a könyvhöz!
Metááááál!