A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Rockers’ Paradise Vol. 36 – Sabbath Bloody Ozzy – a hétvégén 5-től az Open Air Rádión

2023. január 28., 16:35

A világ nyolcadik csodája, Ozzy Osbourne május 17-én a Budapest Sportarénában búcsúzik el (elvileg utoljára) magyar közönségétől, lévén, hogy No More Tours 2 elnevezésű világkörüli koncertsorozata (elvileg) az utolsó turnéja. Ozzy felbecsülhetetlen értékű munkásságát ünnepeljük Rockers’ Paradise című műsorunk Sabbath Bloody Ozzy alcímű adásával. Kapcsoljátok fel a villanyokat, vagy gyújtsatok gyertyákat, érkezik a Sötétség Hercege.

Rockers’ Paradise című műsorunk egyik szerkesztőjét, Doktor Peppert (úgyis, mint Pritz Pétert) 1996-ban érte az a megtiszteltetés, hogy találkozhatott Prágában Ozzy Osbourne-nal, aki akkor még csak 48 éves volt, de már akkor nehezen mozgott, és még nehezebben beszélt. Vagy legalábbis elég nehezen lehetett érteni azt a birminghami akcentussal felütött motyogást, amit az asztalnál ülve hozzánk intézett, de mivel a jelenlévő újságírók, koncertszervezők, lemezkiadósok és zeneipari szakik minden idegszálukkal azon voltak, hogy megértsék, amit mond, valamennyit mégis csak ki tudtak hámozni abból, amit közölni igyekezett. Ozzy végtelenül kedves volt, furcsa mód semmilyen okkult vagy félelmetes aura nem lebegte be a Sötétség Hercegét, inkább csak olyan volt ott az asztalfőn ülve, mint egy hóbortos, szerethető nagybácsi. Ehhez képest, amikor tíz perccel, negyed órával később megjelent a színpadon, és mindjárt az első szám alatt szanaszét vízágyúzta a közönséget, majd megszólalt a hangja, olyan volt, mintha nem is az az ember állt volna a színpadon, mint aki nem sokkal azelőtt elhagyta a meet-and-greet helyszínét. Mint amikor Frankenstein szörnye életre kel. Fantasztikus átváltozás volt, azóta feledhetetlen mozzanat.

Ozzy – vagy nevezzük csak Vasembernek – akkor már 26 éve állt színpadon és volt aktív (ami tudjuk, hogy az ő esetében mit jelent), és 1996 óta már szintén eltelt 26-27 év, és még mindig itt van köztünk, és még mindig újra és újra el akar búcsúzni a közönségétől. Nyilvánvalóan azért válik meg a turnézástól, mert a zene és a koncertezés az, ami élteti őt. Nme véletlen utolsó turnéjának vicces elnevezése sem: No More Tours 2. Mi csak remélni tudjuk, hogy lesz még No More Tours 3 meg 4 is.

Ahogy a bevezetőben írtuk: felbecsülhetetlen az, amit Ozzy a Black Sabbath-tal és szólóban adott a világnak. Sok száz millió ember hallgatja dalait és több száz zenekar alakult azért, mert anno, 1968-ban  négy fiatalember, Bill Ward, Geezer Butler, Tony Iommi és Ozzy Osbourne úgy döntött: a zenélésnek szenteli életét.

Ez előtt a felbecsülhetetlen értékű életmű előtt tiszteleg Sabbath Bloody Ozzy című adásával a hétvégén a Rockers’ Paradise stábja, Dr. Vizi, Dr. Android, Doktor Pepper, valamint Győrösi Imre, aki a műsor történetének egyik legjobb, legszebb flyerét készítette el nekünk/nektek – pedig azért volt már jó pár igen komoly darab (amiket itt megnézhettek, illetve meghallgathattok.)

Hallgassátok az adást szombaton és vasárnap 5-től itt, vagy töltsétek le mobilra az Open Air Rádió appját a GooglePlayből, vagy az AppStore-ból, hadd szóljon!

A koncert Facebook-eseménye