Roger Waters új dala a My Morning Jacket kíséretében +FRISSÍTÉS: David Gilmour új számának videoklipje!
Alig egy héttel az után, hogy a Pink Floyd gitáros-énekese, David Gilmour bemutatta kilenc év után érkező új szólóalbumának, a Rattle That Locknak a címadó beharangozó számát, a legendás zenekar egykori másik frontembere, a szintén új szólólemezén dolgozó Roger Waters is megtartotta egy szerzeményének ősbemutatóját – az amerikai Newport Folk Festivalon a My Morning Jacket és Lucius együttesek tagjainak kíséretében.

Roger Waters még Gilmournál is sokkal régebben, 1992-ben adta ki utolsó stúdióalbumát, az Amused To Death-t (melynek épp most pénteken jelentette meg az újrakevert, sőt itt-ott ki is egészített újrakiadását), de már régóta ígérgeti új sorlemezét, és vélhetően a zongorához ülve bemutatott Crystal Clear Brooks is azon szerepel majd. A 71 éves énekes newporti koncertjén – melyen a nagy szakállú Jim James vezette My Morning Jacket volt a kísérőzenekar és a brooklyni Lucius indie pop együttes sárga ruhát viselő énekesnői, Jess Wolfe és Holly Laessig vokáloztak – a híres régi Waters-szerzemények és pár feldolgozás (Bob Dylan: Forever Young, Buddy Miller: Wide River To Cross, John Prine: Hello In There) mellett ez volt az egyetlen új dal.
egy összeállítás Waters newporti koncertjén készült videókból:
.
a legutóbbi Roger Waters-sorlemez, az 1992-es Amused To Death programadó dalának, a gitárlegenda Jeff Beckkel felvett What God Wants, Pt. I-nak az újrakevert verziója, melyhez szintén most a héten mutatták be a régi videoklip új verzióját:
az Amused To Death album pár napja megjelent 2015-ös újrakiadásának új borítója:
.
előzetes Roger Waters szeptember 29-én mozikba kerülő The Wall koncert/dokumentumfilmjéhez, mely a nagyrészt általa írt legendás 1979-es Pink Floyd-album anyagára épülő legutóbbi monumentális világturnéjáról készült:
.
David Gilmour múlt héten bemutatott új dala, az azonos című szólólemezt beharangozó Rattle That Locke, melynek zenei témáját a francia államvasutak hangosbemondó-szignálja, szövegét John Milton-féle Elveszett Paradicsom ihlette:
FRISSÍTÉS: a dalhoz július legvégén jött egy animációs videó is a brit Trunk Animation stúdiótól, a dalszöveget ihlető Elveszett Paradicsom XIX. századi Gustave Doré-illusztrációi és a Pink Floyd-féle The Wall moziverziójának Gerald Scarfe-rajzfilmbetétei közt fél úton!
.
a szeptember 18-án megjelenő Gilmour-album számlistája és borítója:
David Gilmour: Rattle That Lock (2015)
“5 A.M.”
“Rattle That Lock”
“Faces Of Stones”
“A Boat Lies Waiting”
“Dancing Right In Front Of Me”
“In Any Tongue”
“Beauty”
“The Girl In The Yellow Dress”
“Today”
“And Then …”