Róisín Murphy: The Rumble – videoklip + World’s Crazy – az idei kislemezsorozat záródala
Az egykori Moloko-díva Róisín Murphy az idén tavasszal megjelent Mashrou’ Leila-, SSION- és DJ Koze-kollaborációk mellett májusban egy saját négyrészes kislemezsorozatot is elindított: az amerikai house producer Maurice Fultonnal készített új táncdalait kettesével jelentette meg, és az A-oldalas számokhoz mindig saját maga rendezett klipeket. Az All My Dreams/Innocence, Plaything/Like és Jacuzzi Rollercoaster/Can’t Hang On dalpárok után ma az utolsó kislemez is megkapta a videóját.

A Moloko feloszlása után felvett szólóalbumait (Ruby Blue – 2005, Overpowered – 2007) és azok Budapestre is elérő turnéit követően szülési szabadságra vonult, majd két gyermek után az olasz feldolgozásokat tartalmazó 2014-es Mi Senti EP-vel, illetve a 2015-ös Hairless Toys és 2016-os Take Her Up To Monto nagylemezekkel visszatért ír énekesnő lényegében most is egy teljes új albumot készített nyolc hosszú dallal, csak épp négy kislemezre osztva jelentette meg az anyagot a londoni The Vinyl Factory kiadónál (igazából már az Ruby Blue is a háromrészes Sequins EP-sorozatből állt össze annak idején).
A 2018-as széria zárásaként októberben digitálisan, majd november elején fizikai formában is megjelent The Rumble/World’s Crazy kiadvány A-oldalas számához Róisín Murphy és Maurice Fulton bevonták szerzőtársnak a kislemezsorozatban dobos-ütőhangszeresként közreműködő zanzibári születésű Mim Suleiman afro-funk-soul multiinstrumentalista-énekesnőt is. „Mim csodálatos energiája átragad az emberre” – mondja Róisín a közösen írt The Rumble kapcsán. „Ehhez a dalhoz plusz segítségre volt szükségem, mert ez egy mamut méretű szám: olyan, mint két dal egyben. A második felében Maurice arra utasított, hogy úgy énekeljek, mint egy prédikátor. A prédikáció nem tartozik a természetemhez, de ő erősködött, hogy próbáljam meg, és azóta le sem tudok állni a tanúságtétellel.”
íme, az idei nyolcszámos sorozat egyik legjobb dalának számító The Rumble a zambiai születésű Lindy Nsingo koreográfus-táncosnőt szerepeltető hat és fél perces klippel az énekesnő rendezésében. . .
. . . és teljes hét és fél perces verziójában egy rajongói videóval:
a sorozatzáró kislemez B-oldalas száma, a World’s Crazy című funk-rock dal itt hallható:
.
a kislemez borítóképeit a sorozat korábbi részeihez hasonlóan a New York-ban élő portugál Bráulio Amado tervezte:
.
Róisín készen áll rá, hogy Donald Trumpot is rajongói közé fogadja: