A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Romy: Lifetime – az első kislemez a szólóalbumra készülő The xx-frontlánytól

2020. szeptember 29., 19:07

Egy friss lemezcéges hír szerint a londoni The xx trióból a basszista-énekes Oliver Sim és a producertag Jamie xx is szólóanyagokon dolgoznak (az utóbbitól tavasszal már kaptunk is egy Idontknow című számot), de a frontlány Romy Madley Croft már el is kezdte felvezetni első önálló albumát: a 31 éves gitáros-énekesnő (aki idén már a Savages-frontcsaj Jehnny Beth júniusi To Love Is To Live szólólemezének több számában is közreműködött) az élőben bemutatott Weightless című szerzeménye után most közzétette első hivatalos szólófelvételét is.

A 2017-es I See You című legutóbbi The xx-album után Romy társszerzőként közreműködött Mark RonsonDiplo és Dua Lipa közös slágerében, a tavaly a legjobb tánczenei felvétel Grammy-díját elnyerő Electricityben, és most maga is egy tánczenei alapú szólólemezt készített (melyen azért Jamie xx is besegített neki, ahogy annak idején ő is szerepelt zenésztársa 2015-ös In Colour szólóalbumán).

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The xx (@thexx) által megosztott bejegyzés,

Az egyik fő inspirációmat az általam nagyon szeretett klasszikus klubzenék jelentik: ibizai house, trance, olyan dolgok, amikre lehet táncolni, de közben együtt énekelni is. Rájöttem, hogy azokból a klasszikus klubslágerekból egy csomó dalként is nagyszerű, nemcsak bulizni jók” – mondja a szólókarrierjénél csak keresztnevét használó Romy, aki első szólómegjelenésének a Lifetime című tempós elektropop táncdalt választotta, melyet Jamie xx és három másik londoni producer, Fred again.. (Fred Gibson), Joy Anonymous (Henry Counsell) és az olasz Marta Salogni társaságában rögzített.

Romy a dal premierjét a BBC Radio 1 adón Annie Mac műsorában tartotta, a szöveges videó pedig 19.45-től látható itt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I am SO excited that my first solo single 💖 ‘Lifetime’ is out now! 💖 This song was written and recorded in lock down. I’ve been thinking a lot about how short life is and how quickly things can change… my intention with this song is to celebrate life, togetherness, to appreciate the moment before it’s gone. I think subconsciously the upbeat energy of the song is a reaction to the stillness and anxiety I was feeling in lockdown. I was missing the pace of the outside world, spontaneous moments, the euphoria of dance floors, of love and connections with my friends and family. I realised when everything was stripped back, simple moments of togetherness, meant the most to me. I’ve always loved club classics that unite a room, big emotional dance songs, that you can sing along to as well. I’m excited to have the opportunity to show my love for dance music with Lifetime. I loved working with a very talented and inspiring group of people on this song, thank you so much to my collaborators @fredagainagainagainagainagain @martasalogni @joyanonymous @jamie___xx you are all incredible 💕 I had dreamt that we could be dancing in a room together to this song by now, but until then I hope you can dance to it wherever you are! Link in bio!💖Romy 💖 📸 @viclentaigne 🎨 @rivercousin 💚💕

Romy (@romyromyromy) által megosztott bejegyzés,

.
a dalt beharangozó kis Instagram-posztok:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

🔜🔜🔜🔜💖

Romy (@romyromyromy) által megosztott bejegyzés,

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

If you’re ever lonely⠀ If you can’t find the way⠀ If this world comes to an end ⠀ I wanna be there with you 💖 📸 @viclentaigne

Romy (@romyromyromy) által megosztott bejegyzés,

.
a Weightless című másik Romy-szólódal Jamie xx egy áprilisi rádiómixében:

Lana Del Rey szereplése apja, a zongorista Rob Grant első lemezén
jún. 9., 9:16
PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47