A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Roots Manuva: Bleeds – új album Four Tet és Switch közreműködésével

2015. október 28., 16:11

A brit rap egyik legnagyobb figurája, a jamaikai származású Roots Manuva (született: Rodney Hylton Smith, 1972), akit saját lemezei mellett számtalan kollaborációból is ismerhetünk (Leftfield, Gorillaz, Coldcut, The Herbaliser, The Cinematic Orchestra stb.), több mint négy év után új stúdióalbummal tér vissza: hatodik sorlemezén olyan zeneszerzőtárs-producerekkel dolgozott, mint Four Tet, a dub veterán Adrian Sherwood, az egykori Major Lazer-társalapító Switch vagy az amerikai Machinedrum – és ez a Bleeds című remek új anyag itt már a pénteki megjelenés előtt meghallgatható.

A jellegzetes stílusát a sound systemek, a dub-reggae és a ragga világa felől kialakító Roots Manuva a kilencvenes vége óta a Ninja Tune alá tartozó Big Dada minikiadónál dolgozik, de független háttérrel is aranylemezes rapperré tudott lenni már az ezredfordulón: Brand New Second Hand című 1999-es debütalbumának évében egy Leftfield-kollaborációval is tündökölt (a technoduó listavezető Rhythm & Stealth albumáról kimásolt Dustedban ő volt a vendéghang), a 2001-es Run Come Save Me slágerdala, a Witness (1 Hope) pedig a brit hiphop legnagyobb himnuszainak egyik lett. A legutóbbi albuma, a 2011-es 4everevolution óta is hallhattunk tőle pár felvételt, 2013-ban például a Skins tévésorozathoz írt egy Stolen Youth című új számot, továbbá a zongorista-énekes Jamie Cullummal is jegyzett egy Cole Porter-átdolgozást (Love For $ale).

rootsmanuva-15lp

Az idei visszatérő albumot tavasszal már megelőzte egy dupla A-oldalas kislemez, melynek Facety 2:11 című száma Four Tet produceri segédletével készült, a Like A Drum pedig a korábban Theophilus London és Azealia Banks mellett már bizonyító amerikai Travis Stewarttal, azaz Machinedrummal. A bevezetőben említett további közreműködőkkel még eklektikusabbá tett album október 30-án jelenik meg Bleeds címmel, ami nemcsak arra utal, hogy Roots Manuva vérrel és verejtékkel megdolgozik művészetéért, hanem arra is, hogyan folynak egymásba nála a különféle stílusok elemei (dzsessz, dub, reggae, soul, hiphop, grime, drum’n’bass stb.).

.
a Machinedrum produceri segítségével készült Like A Drum kislemezdal áprilisból:

a Skins sorozat felkérésére írt Stolen Youth 2013-ból:

a Metronomy-főnök Joseph Mounttal készült Let The Spirit a 2008-as Slime & Reason albumról:

a Gorillaz 2005-ös Demon Days albumának Martina Topley-Birddel közös száma, az All Alone élőben a manchesteri lemezbemutatón:

a rapper egy Snakes And Ladders című Gorillaz-dalon is dolgozott Damon Albarnékkal, de az a szám végül mégsem jelent meg:

„Witness the Fitness” – a legnagyobb Roots Manuva-sláger, a Witness (1 Hope) még 2001-ből:

a Leftfielddel közös Dusted című szám 1999-ből:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39