A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Rufus Wainwright ismét a Müpa színpadán

2017. december 10., 18:06

A legnagyobb tehetségű dalszerzők és a leggyönyörűbb hangú előadók közt számon tartott kanadai-amerikai zongorista-énekes Rufus Wainwright – aki szép sikert aratott filmzenei közreműködéseivel (Moulin Rouge, Zoolander, Nevem Sam, Aviátor, Bridget Jones, Túl a barátságon stb.) és feldolgozásaival is (a Leonard Cohen-féle Hallelujah-tól Grammy-díjra jelölt Judy Garland-emlékműsorán és Shakespeare-szonettlemezén át legfrissebb Stevie Wonder-átiratáig) – a 2014-es koncertje és idén júniusi budapesti operabemutatója után most december 21-én újabb szólóesttel tér vissza a Müpába.

Az 1973-ban két nagynevű folkos dalszerző-előadó – a kanadai Kate McGarrigle és az amerikai Loudon Wainwright III – gyermekeként született Rufust a sztárproducer Mark Ronsonnal készített Out Of The Game albuma után a karrierösszegző Vibrate című best of lemezének 2014-es turnéján láthattuk és hallhattuk először a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, telt ház előtt, és ugyanoda tér most is vissza szólóprodukciójával, önmagát zongorán és gitáron kísérve.

Rufus Wainwright az időközben eltelt három év alatt is folyamatosan dolgozott. Shakespeare-szonettekre épülő Take All My Loves című legutóbbi lemezét olyan közreműködőkkel készítette el, mint a néhai Carrie Fisher, Helena Bonham Carter, William Shatner és a popsztár Florence Welch (Florence + The Machine), sőt még Robbie Williams tavalyi The Heavy Entertainment Show albumára is írt zeneszerzőtársként három dalt (az egyikben duettpartnerként is énekelt).

2009-ben komponált Prima Donna című első operáját 2015-ben hanglemezen is kiadta, 2017 júniusában pedig Alföldi Róbert rendezésében Magyarországon is bemutatta (Pécsen és Budapesten is, ahol elnyerte vele a 10. jubileumi Armel Operafesztivál közönségdíját), közben pedig párhuzamosan már komponálta is jóval monumentálisabbra tervezett következő művét: a Hadrianus a II. században uralkodó római császárról szól, a premierjére 2018-ban kerül sor. Rufus a második operája után jövőre egy új poplemezt is felvesz, melyről remélhetőleg már decemberi Müpa-koncertjén is játszik pár új szerzeményt – például a Damocles munkacímű dalt, mely már Donald Trump hatalomra kerülésére reflektál.

.
Rufus első száma, a 13 évesen írt és felvett I’m Running az 1988-ban mozikba került Tommy Tricker And The Stamp Traveller filmből:

a csúcsművének számító 2003/2004-es Want One/Want Two albumpár kettes számú lemezéről való The One You Love:

a legsikeresebb feldolgozása, a többmillió példányban fogyó 2001-es Shrek filmzenealbumon hallható Leonard Cohen-féle Hallelujah:

szereplése Martin Scorsese 2004-es Aviátor mozifilmjének bárénekeseként az I’ll Build A Stairway To Paradise című Gershwin-dallal:

a legutóbi poplemezének, a Mark Ronsonnal készült 2012-es Out Of The Game-nek a címadó dala, a klipben Helena Bonham Carterrel:

a legutóbbi filmzenei szerzeménye, a Talán egyszer (Any Day Now) című filmhez írt Metaphorical Blanket még szintén 2012-ből:

zeneszerző-szövegíróként jegyzett legutóbbi kislemeze, a Me And Liza 2014-ből:

a tavalyi  Shakespeare-szonettlemez A Woman’s Face – Reprise (Sonnet 20) című száma:

a szintén 2016-os Robbie Williams-duettje, a Hotel Crazy az angol popsztár The Heavy Entertainment Show albumáról:

Rufus Wainwright legutóbbi klipje idén májusból, a Signed, Sealed, Delivered (I’m Yours) című Stevie Wonder-feldolgozáshoz:

Damoklész kardja – a nyári interjúkban Damocles munkacímen emlegetett idei dal, az alábbi júniusi koncertvideón 2:10-től:

.
a koncert a Müpa honlapján:
http://mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/rufus-wainwright-2017-12-21_20-00-bbnh

magyarul megjelent interjúk: az első 2005-ből, a második 2012-ből és a legutóbbi 2017-ből

Lana Del Rey szereplése apja, a zongorista Rob Grant első lemezén
jún. 9., 9:16
PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47