A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Sajnálja és megváltoztatja nevét a Viet Cong

2015. szeptember 21., 22:55

A kanadai punk banda közleményben jelentette be, nem lépnek fel többet a Viet Cong név alatt. A 2012-es indulása óta szép karriert befutó kvartett tagjainak elmondásuk szerint fogalmuk sem volt arról, választott nevük milyen mély ellenérzéseket kelthet a bolygó vietnami közösségében.

Viet_Cong_band_2015

Három év után megváltoztatja nevét a post-punkban utazó Viet Cong. A kanadai Calgaryből származó négyesfogat pénteken adott ki közleményt, miszerint a vietnami közösség tagjaitól kapott kritikák, tanácsok és velük folytatott beszélgetés után úgy döntöttek, elhagyják a Viet Cong nevet. “Miután megtudtuk, mit is jelent sok ember számára, úgy döntöttünk megváltoztatjuk a zenekar nevét” – olvasható az együttes által nyilvánosságra hozott szövegben. “Nem azért vagyunk itt, hogy bárkinek is fájdalmat okozzunk.”

A vietnami háború során a Viet Congnak hívták a kommunista Nemzeti Frontot, mely az USA és Dél-Vietnam ellen harcolt. Arról, hogy a zenekar a későbbiekben milyen néven folytatja, egyelőre semmi hír.