A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Samantha Urbani – a Friends-énekesnő szólólemezéről +FRISSÍTÉS: Hints And Implications – videoklip

2017. július 18., 23:59

Az 1987-es születésű Samantha Urbani énekesnő öt éve jelentette meg első albumát 2010-2013 közt működő Friends nevű brooklyni funk-pop zenekarával, majd ő volt fő női hang 2013-2015 közti pasijának, Dev Hynesnak, azaz Blood Orange-nek a produkcióiban is (például a 2013-as Cupid Deluxe albumon), továbbá hallhattuk Twin Shadow 2014-es The Smiths-feldolgozásában és láthattuk Ariel Pink partnereként a Vagabond kisfilmben, de az első szólófelvételeit csak 2015-ben adta ki (1 2 3 4, U Know I Know), és csak most jelentette be régóta várt első EP-jét, az augusztus 18-án érkező ötszámos Policies Of Powert, melyről a két hete bemutatott Go Deeper klippel és a ma érkezett Hints And Implications című remek nyitódallal együtt már négy számot hallhatunk.

A szakítást eléggé megszenvedő – 2016 elején egy időre New Yorkból is elmenekülő, és egy ideig Zoë Kravitz együttesének, a Lolawolfnak a tagjaival lógó – dalszerző-énekesnő a tavalyi évben URU nevű saját lemezcégét alapozta meg (az első megjelenése egy Rexy nevű nyolcvanas évekbeli szintis brit new wave együttes Running Out Of Time című 1981-as albumának amerikai újrakiadása volt, melyhez híres zenészhaverokkal egy bónusz-CD-t is készített Rexy-feldolgozásokból), és annak égisze alatt adja ki idén nyáron ötszámos szóló-EP-jét is, melyre a bevezetőben említett két 2015-ös dalát is átemelte, a demóverziókban már keringő Time Time Time című szerzeményéből pedig Sade szaxofonosa, Stuart Matthewman közreműködésével rögzített végleges verziót.

Ami a EP két új felvételét illeti, a felelősségvállalásról íródott Go Deeper június végén egy saját rendezésű klippel debütált, míg a ma közzétett Hints And Implications című rockos nyitódal „igazából arról a töréspontról szól, amikortól már nem próbálkozol tovább valakivel, akitől már egy kurva válasz-SMS-t sem kapsz!

az EP számai sorrendben:

a ma érkezett Hints And Implications nyitódal:

FRISSÍTÉS: a dalhoz augusztus végén videoklip is érkezett Daniel J. Algarin rendezésben!

.
a 2015 áprilisában közzétett 1 2 3 4 című első Samantha Urbani-szólófelvétel:

a szintén még 2015-ben kiadott U Know I Know a 2016 februárjában bemutatott videóval:

a 2017 júniusának végén az énekesnő által rendezett klippel érkező hatperces Go Deeper. . .

. . . amiből itt a négy és fél percesre rövidített radio edit is:

.

az EP számlistája és borítója:

Samantha Urbani: Policies Of Power (EP, 2017)

01 “Hints And Implications”
02 “1 2 3 4″
03 “U Know I Know”
04 “Go Deeper”
05 “Time Time Time”

.
ráadásként itt van a Don’t Turn Me Away című Rexy-dal feldolgozása, melyet Samantha Urbani az 1981-es Running Out Of Time album tavalyi újrakiadásának bónusz CD-jére Zoë Kravitz és a Los Angeles-i szintis-énekesnő Nite Jewel (polgári nevén: Ramona Gonzalez) társaságában rögzített. . .

. . . ez pedig a dal Rexy-féle eredetije az 1981-es Running Out Of Time nagylemezről:

.
Samantha az album Alien című számának átiratát is elkészítette:

az Ariel Pink és Connan Mockasin által feldolgozott dalok az újrakiadáshoz:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39