Santigold: Chasing Shadows – klipdal a Vampire Weekend producertagjával
A punk-rockos philadelphiai Stiffed zenekar fekete énekesnője, Santi White a brooklyni színtéren fehér new wave beütésű art-popra váltva Santogoldként futott be 2008-as címnélküli albumával (melyen a Major Lazer-alapítópáros Diplo és Switch volt produceri támasza), majd egy kis módosítással Santigoldként véglegesítette művésznevét. A 2012-es Master Of My Make-Believe után újabb négy évvel, idén február 26-án adja ki 99¢ című harmadik albumát, melyről a Can’t Get Enough Of Myself és Who Be Lovin Me kislemezdalok után ma a Chasing Shadows klipje is megérkezett.

A borítójával és címével a konzumkultúrát és az emberi/művészi értékvesztést gúnyoló 12 számos új album – melyre a 2013 és 2015 közt bemutatott évi egy-egy alkalmi dal (Girls, Kicking Down Doors, Radio) nem került fel – elég eklektikus anyagnak ígérkezik már a beharangozó kislemezek alapján is: az elsőnek a Robyn- és Icona Pop-körből ismert svéd Patrik Berger volt a társproducere, a második az amerikai rapper iLoveMakonnen (született: Makonnen Sheran, 1989) társaságában készült, ennél a mostani harmadiknál pedig a Vampire Weekend iráni származású billentyűs-producertagja, Rostam Batmanglij volt az énekesnő fő segédje. A Chasing Shadows című dalnak (melyben egy gyermekkórus, a West Los Angeles Children’s Choir is közreműködik) tegnap este volt a BBC-rádiópremierje, az Elliott Lester által rendezett videoklip pedig ma délután debütált a Tidal oldalán.
.
.
FRISSÍTÉS: a klip január 19-én a YouTube-ra is felkerült!
.
a bizarr borítókép mellé itt a szem körüli karikákat eltüntető krém és arcmaszk pszeudo-reklámfilmje is:
.
Santigold 2015 januárjában Rostam Batmanglij lakásstúdiójában:
Rostam Batmanglij (@matsor) által közzétett fénykép,
Santigold már régi haver a Vampire Weekend-körben, a zenekar legutóbbi albumának, a 2013-as Modern Vampires Of The Citynek a sztárparádés Diane Young klipjében is szerepelt, Sky Ferreira, Dirty Projectors-, The Walkmen- és Chromeo-tagok társaságában:
.
a legutóbbi Santigold-kislemezdalnak, a rapper iLoveMakonnen társaságában rögzített Who Be Lovin Me-nek a klipje novemberből:
ahogy az új album minden számához, ehhez is készült egy fiktív kis reklámfilm – íme a Who Be Lovin Me nevű app:
az első kislemezdalhoz, a Can’t Get Enough Of Myselfhez tartozó pszeudo-reklámfilmecske egy 3D selfie-nyomtatóról:
.
az új album borítója és számlistája:
Santigold: 99 Cents (2016)
Can’t Get Enough Of Myself (feat. B.C.)
Big Boss Big Time Business
Banshee
Chasing Shadows (feat. Mason Lee)
Walking In A Circle
Who Be Lovin Me (feat. iLoveMakonnen)
Rendezvous Girl
Before The Fire
All I Got
Outside The War
Run The Races
Who I Thought You Were