Sasha Siem: Most Of The Boys – a norvég-angol énekesnő első albuma
Első albumuk előtt álló énekesnőket bemutató sorozatunk (Ryn Weaver, Dotter, Seinabo Sey, Bea, Jetta, RÉN, Cléa Vincent, Indiana, Courtney Barnett, Marika Hackman, Ibeyi, Soak) eddigi legkülönlegesebb színfoltja a klasszikus zene felől jött norvég-angol Sasha Siem volt, aki a Björk– és CocoRosie-producer Valgeir Sigurðssonnal Izlandon rögzítette lemezét. A pazar album itt már megjelenés előtt hallható.

A nagy januári beharangozó cikkben már részletesen szóba került az angol művészettörténész anyától és norvég hajómágnás apától 1984-ben született Sasha eddigi karrierje a gyermekkori zongora- és csellótanulmányoktól az elmúlt évtizedben komoly szimfonikus zenekarok számára komponált művein és British Composer Award-nyertes kórusművén át a 2010-es évekig, mikor úgy döntött, hogy dalszerző-énekesnőként is reflektorfénybe áll (de persze ezeket a cizellált rövidke kis kamarapop szerzeményeit is rögtön egy nagy összefüggő dalciklusban írta meg, melyből pár kiragadott számot már kislemezen is megjelentetett az elmúlt két évben).
Az előző cikkben már bemutatott féltucat szám most mind felkerült az albumra (némelyik újravett formában), és a 2015. március 2-án megjelenő Most Of The Boys nagylemez végre egységes stúdióverzióban mutatja azt a konceptanyagot, melyet az énekesnő 2012 óta már többször előadott élőben. Sasha Siem ezzel a 12 tételes, ám fél óránál így is alig hosszabb albummal – mely címével is jelzi szerelmi tantörténeti tematikáját – bejelentkezett abba a dalszerző-énekesnői elit klubba, melynek Fiona Apple, Imogen Heap, Joanna Newsom és Regina Spektor már régóta tagjai.
.
a So Polite című kislemezdal a február elején közzétett videoklippel…
… és még 2012-ben élőben egy norvég szimfonikus zenekarral:
az albumborító nagyban: