„Sem elég magyar, sem elég trash” – The Kolin-szülés az Akváriumban

The Kolin triumvirátusa, középen Linczényi Márkóval

Volt idő, mikor anyámat is eladtam volna csak, hogy címlapon legyek” – Linczényi Márkó, a magyar popszakma azon büszke s elnyomhatatlan kisebbségéhez tartozik, aki ha gyeplőt elengedve képesek karaktergyikosságok embertelen sormintája után is újra és újra feltápászkodni. A The Kolin első emberének alteregói az évek során talán kissé bizarr, drámai, ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen sikertörténetté álltak össze, melynek új mérföldköve az együttes novemberben megjelenő, Krixkrax  albuma.

Az első lemezünk (Yell Into The Kazoo) előtt nem igen voltak, nem igen lehettek elvárásaink. Ha az albumra végül nem csap le a Universal, akkor is ugyanolyan boldog lettünk volna vele. A szerződést követően azonban elszaladt velünk a ló: úgy tűnt, bármit csinálunk, az emberek zabálják. Úgyhogy elkezdtünk bármit csinálni. Nyolc évig tartott a gyenge minőségű tartalmak gyártása, miközben a közönség is szépen lassan lemorzsolódott mellőlünk”– Linczényi szerint a zenekar, egyben saját személyének ezt követő, dőszakos bukása törvényszerű, ahogy tulajdon hőskorhoz való visszakanyarodást sem szorul különösebb magyarázatra. “Mindent, ami a 2008-as és a 2016-os lemezek közt történt, nevezhetjük akár elmúlt nyolc évnek.”

A The Kolin tetszhalála idején az énekest a kereskedelmi adók tehetségkutatóiban való zsűrizés térítette le a kéretlen botrányhősi pályáról. Linczényi saját bevallása szerint a kamerák kereszttüzében döbbent rá a Krixkrax egészét is meghatározó ars poetica-ra, miszerint művészként végső soron nincs más választása, mint saját magát alakítani.

Klisének tűnik, de ha rádszegeznek egy tucat kamerát, aztán egy országnyi néző előtt, élő adásban kell megmondanod a frankót rájössz, hogy nem éri meg trükközni. Az elmúlt évek tanulsága számomra, hogy ha csak azzal foglalkozom, ami számomra valóban fontos, az eredmény jó és mindenekelőtt önazonos lesz. Valós tettekre pedig valós reakciók érkeznek, mert amit az ember ilyenkor elkövet az nagy valószínűséggel bátor, de legalábbis markáns. Slágert sem lehet recept alapján hamisítani.”

A kétezres évekkel Magyarországon is beköszöntött a gyorsan öregedő előadók keserédes korszaka, mely a rajt-és befutási sebesség síkjára helyezte a hazai zenekarok mezőnyét, melyben a The Kolin tagjai közel évtizedes történetükkel  legkevesebb egy generáció lemaradással indulnak. “Elképesztő, hogy manapság egyesek már tizenévesen mennyire leveszik, hol tart a világ zenében. Én nagyon későn érő típus vagyok, fizikailag is lassabban öregszem, mint mások mégis, ilyen általános mentalitás mellett nehéz lenne letagadnom a koromat.”

Akkor mégis, kiknek szól a Krixkrax? Linczényi szerint lényegében bárkinek, aki képes akár csak részleteiben is azonosulni a The Kolin jelenségével.

https://www.instagram.com/p/_PT6X4q_T6/?taken-by=markolinczenyi&hl=de

Ha megnézzük, például az Instagram-teljesítményemet, egyértelmű, hogy mikor a zenekarommal kapcsolatos fotót teszek közzé, az szinte senkit nem érdekel, míg, ha cuki fiúként vigyorgok egy képen, esetleg villantok egy vállat, máris imádnak. A művészi énemre nem igazán kíváncsi senki, azt mással összemosni pedig még a siker érdekében sem szeretném. Szarok a magyar popzenére. Minek akarjak megfelelni? Az MR2-nek? A megszűnő rádióknak? A kereskedelmi csatornáknak? A magyar blogkultúrának? Ezekhez sem elég magyar, sem elég trash nem vagyok. Egyszerűen nem vagyok alkalmas tömegfogyasztásra és ennek valahol örülök is. A szakma bőven kitermel olyasféléket, akik alázatosan kiszolgálják az elvárásokat, ahogy olyanokat is, akik a saját útjukat járják. Ki tudja, hátha tíz év múlva épp ezért engem is kitüntet valami gazdasági díjjal az aktuális hatalom.”

A The Kolin 2016 november 2-án mutatja be Krixkrax című lemezét a budapesti Akvárium Klubban.