Sharon Van Etten: Let Go – dal Pepe, a béka dokumentumfilmjéhez
A színésznőként is aktív amerikai gitáros-billentyűs-énekesnő Sharon Van Etten a tavalyi Remind Me Tomorrow albuma után idén már jelentkezett egy Beaten Down című új klipdallal, duettezett a Queens Of The Stone Age frontemberével a (What’s So Funny ’Bout) Peace, Love And Understanding? feldolgozásában, és az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott Never Rarely Sometimes Always mozifilmjében elhangzó Staring At A Mountain mellett most azt a betétdalát is közzétette, melyet Pepe, a béka figurájának Sundance-díjas dokumentumfilmjéhez írt.

A képregényrajzoló Matt Furie által 2005-ben kitalált laza stoner béka néhány évvel később a 4chan weboldal fórumozói közt vált mémmé, majd a 2016-os elnökválasztás Donald Trump-kampánya idejére lett az alt-right és a szélsőjobb trollfigura-totemállatává – alkotója pedig ezen felháborodva megpróbálta visszaszerezi az uralmat önhibáján kívül kompromittálódott zöld teremtménye fölött.
A sztorit feldolgozó Feels Good Man dokumentumfilm, mellyel Arthur Jones rendező a januári Sundance Film Festivalon elnyerte a zsűri különdíját, augusztus végén kapott széleskörű amerikai forgalmazást, most pedig a film betétdala, a forgatókönyvíró-operatő-producer Giorgio Angelinivel felvett Let Go című Sharon Van Etten-szerzemény is megjelent.
Brother’s smile
Taking on its own
Identity
Only to then leave it behind
Foreign light in the afternoon
Held by what-be-nots
Stay until remembered
Here I’m standing
Ripped apart by albatross
Hanging by a thread
What’s in a name?
What’s in a name?
Down on the other side
I’m almost out of sight
Looking up to let go
Now I’m letting go
Now I’m letting go
Now I’m letting go
Let it go (Let him go)
Let it go (Let him go)
Let it go (Let him go)
Let it go (Let him go)
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
.
a Feels Good Man dokumentumfilm előzetesei:
.
Sharon legutóbbi videói szeptemberből: a Hurt című Nine Inch Nails-feldolgozáshoz egy öngyilkosság-megelőzési kampány részeként. . .
. . .és Jessica Dobson gitáros-énekesnő seattle-i Deep Sea Diver együttesének új Impossible Weight albumáról a címadó duetthez: