A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Shilpa Ray: Heteronormative Horseshit Blues + Manic Pixie Dream Cunt – klipek Amos Poe rendezésében

2020. október 8., 23:59

Az indiai származású amerikai billentyűs-énekesnő Shilpa Ray egy nagy rajongójának, Nick Cave-nek köszönhetően léphetett szélesebb közönség elé: a Grinderman 2010-es turnéján előzenekari posztot kapott, 2013-ban a Bad Seeds koncertkörútján pedig még vokálozni is beszállt, sőt a sztárparádés Son Of Rogues Gallery – Pirate Ballads, Sea Songs & Chanteys albumra egy közös számot is rögzített Cave-vel és Warren Ellisszel. Budapesten is fellépett 2015-ben és 2019-ben, most 2020-ban pedig új klipekkel tér vissza, melyeket a legendás New York-i punk/no wave filmes Amos Poe rendezett.

A bengáli szülők gyermekeként New Jersey-ben felnőtt Shilpa családjában a nyugati pop-rock tiltott dolog volt, amit a zeneéhes lány egy indiai harmóniummal cselezett ki, majd nagykorúsága után New Yorkba költözve Beat The Devil és Shilpa Ray And Her Happy Hookers nevű garázs-punk-blues zenekarai élén ordította szabadszájú szerzeményeit – a Nick Cave-féle Bad Seed Ltd. lemezcégnél megjelent provokatív című 2013-es  It’s All Self Fellatio EP óta pedig már csak simán a saját neve alatt adja ki stúdiófelvételeit. 2017-es legutóbbi  Door Girl albuma és 2018-as Nihilism EP-je után most 2020-ban új kislemezdalokkal jelentkezett, melyekhez a hetvenes-nyolcvanas évekbeli New York-i underground egyik független filmes úttörőjével, az alábbi fotók bal szélén látható Amos Poe-val forgatott klipeket.

Az 1949-es születésű Amos Poe a Richard Hell-féle Blank Generation dal nyomán elnevezett és a Patti Smith Group-gitáros Ivan Krallal közösen rendezett 1976-os The Blank Generation dokuban a CBGB klub körének art-punk zenekarait örökítette meg, később pedig olyan filmeket jegyzett, mint a Blondie-díva Debbie Harry szereplésével készült Unmade Beds és The Foreigner, a Chic-gitáros Nile Rodgers zenéjére épülő ABC-város, a Philip Seymour Hoffman első filmszerepét jelentő Triple Bogey On A Par 5 Hole vagy a Steve Earle-ről szóló Just An American Boy dokumentumfilm (meg olyan klipeket is, mint a Talk Too Much a Run-D.M.C.-nek vagy az Animotion-féle Obsession).

A két új Shilpa Ray-szám közül a mozifilmek bolondos-cuki manic pixie dream girl karaktertípusának ellenében meghatározott Manic Pixie Dream Cunt egy feminista harci dal, melynek videójához Amos Poe ikonikus női figurák képeit vágta össze, míg a férfi-nő párkapcsolatok aránytalan erőviszonyairól szóló Heteronormative Horseshit Bluesban maga az énekesnő találta ki és játssza is el a Doris Daydream és Danny LeDouche nevű női és férfi főszereplőket.

This dragon breaths’ on a warpath
I’m gonna shake you human beings
All you little lost creeps in your uniforms
Still stuck in puberty
You can go gas lighting
Go gas lighting
But your never gonna get to the best of me
Get to the best of me
Get to the best of me

I’m a manic pixie dream cunt
I’m a manic pixie queen
I’m a manic pixie dream cunt
Livin’ the manic pixie dream
I’m manic
Up yours morality

I’m a Goddess Godzilla Phoenix Rising
Gonna clean this bung hole hell hole out
All you Op-Ed open letter apologists
you get a pat on the back and a bis-cuit in your mouth
You can go gas lighting
Go gas lighting
Cause Imma gonna burn this palace down
Burn this palace down!
Burn this palace down!

I’m a manic pixie dream cunt
Yeah I’m a manic pixie queen
I’m a manic pixie dream cunt
Livin’ the manic pixie dream
I’m manic
Up yours morality

You can go gas lighting
Go gas lighting
Cause Imma gonna burn this palace down
Burn this palace down!
Burn this palace down!

Yeah I’m a manic pixie dream cunt

She’s a manic pixie queen

I’m a manic pixie dream cunt

She’s a manic pixie queen

I’m manic
oo-oo-oo
I’m manic

Grounds of eggshells
And your fragile ego
How I’ve dimmed my light
To walk behind you

Man trash castles
In the kingdoms of evil
Centuries pass
I walk behind you

I let you
Shove my face into a concrete floor
All in distress of being alone
Will this world stop ignoring me
When I escape you?

Every time I see that look in your eyes
You’re poison to me
Making me live through this
Fake fantasy

When I was born
I was already formed
You’re useless to me
Making me live through this fake fantasy

You’re poison to me
Poison to me

How I’ve dreamed of dropping my snatch
In a Staten island landfill
So I’d no longer be a slave to Biology

Though I could conquer the fate
of a snatchless women
Why must every move I make be a defense against you?

I let you
Hide me from my happiness
You put me under great duress
Will this world stop ignoring me
When I escape you?

Every time I see that look in your eyes
You’re poison to me
Making me live through a fake fantasy

When I was born
I was already formed
You’re useless to me
Making me live through this fake fantasy

You’re poison to me
You’re poison to me

.
Shilpa Ray legutóbbi albuma, a 2017-es Door Girl. . .

. . .és két EP-je: a 2018-as Nihilism egy Grateful Dead-dokumentumfilm ihlette saját számmal és egy 1971-es Alice Cooper-dallal. . .

. . .és a 2016-os Paisley egy 1984-es Prince-slágernek és a Poppy Family kanadai psych-pop zenekar egy 1971-es dalának feldolgozásával:

.
a 2015-ös Last Year’s Savage album és a néhai Johnny Thunders ihlette száma élőben egy tévéfellépésen:

.
a 2013-ban It’s All Self Fellatio címmel Nick Cave saját Bad Seed Ltd. lemezcégénél megjelent első Shilpa Ray-EP:

I Is What I Is
Mother Is A Misanthrope
Posted By Anonymous
Lessons From Lorena

.
Shilpa közös stúdiófelvétele Nick Cave-vel és Warren Ellisszel, a Pirate  Jenny (Kocsma Jenny/Kalózok szeretője) című Bertolt Brecht/Kurt Weill-szerzemény előadása a régi tengerész- és kalózdalokra épülő sztárparádés Rogues Gallery feldolgozásprojekt Son Of Rogues Gallery – Pirate Ballads, Sea Songs & Chanteys című 2013-as dupla albumáról:

.
Amos Poe és Ivan Kral 1976-os The Blank Generation dokumentumfilmje Richard Hell és a Heartbreakers, a Patti Smith Group, a Blondie, a Ramones, a Television, a Talking Heads, a New York Dolls és a transznemű Jayne/Wayne County szereplésével, a New York-i CBGB, Max’s Kansas City és The Bottom Line klubokból:

a Blondie-énekesnő Debbie Harry a szintén 1976-os Unmade Beds című filmben:

további részletek Amos Poe munkáiból, köztük klipekből is:

Night Lunch (1975)
The Blank Generation (1976)
Unmade Beds (1976)
The Foreigner (1978)
Glenn O’Brien’s “TV Party” (1978-81)
Subway Riders (1981)
Alphabet City (1984)
Run-D.M.C.: Talk Too Much (1985)
Animotion: Obsession (1986)
Rocket Gibraltar (1988) (screenplay)
Triple Bogey On A Par 5 Hole (1990)
Frogs for Snakes (1998)
Steve Earle – Just An American Boy (2003)
The Guitar (2007) (screenplay, producer)
Empire II (2007)
La Commedia di Amos Poe (2011)
New Order: Age Of Consent (2011)
Charlotte Gainsbourg: Just Like A Woman (2012)

Anya Taylor-Joy: You’re My World – Cilla Black-feldolgozás az Utolsó éjszaka a Sohóban filmből
okt. 26., 18:43
U.S. Girls: Good Kinda High – klipdal egy Glenn Gould-tribute albumhoz
okt. 25., 23:11
Tocotronic feat. Soap&Skin: Ich tauche auf – duettklip az osztrák énekesnővel
okt. 24., 23:49
Angèle: Bruxelles je t’aime – klipdal a belga énekesnő második albuma elé
okt. 23., 17:36