Skylar Spence: Prom King – új album a Saint Pepsi néven befutott sráctól
A Saint Pepsi néven befutott 1993-as születésű New York-i producer, Ryan DeRobertis kapott már itt egy cikket tavaly, mikor a gagyi vaporwave irányzattól eltávolodva pöpec diszkó-pop slágerekre váltott a Fiona Coyne/Fall Harder kislemez dalpárjával és két remek klipjével. 2015 elején bejelentette, hogy az üdítőital-márkától kölcsönzött művésznév helyett a jövőben inkább Skylar Spence-ként fog alkotni – és most itt az első albuma is ezen a néven!

DeRobertisnek persze nem ez az első albuma, hiszen Saint Pepsiként 2012-2013 folyamán kilenc lemeznyi anyagot tett közzé, és a legutóbbin szerepelt egy Skylar Spence című szám is, mely most új művésznevét adta karrierje új szakaszához: hősünk már gimnáziumi éveiben is énekelt és használt hagyományosabb dalformákat, és ezekhez tért most vissza nagyobb technikai tudással és magabiztossággal. A menő Carpark Recordshoz szerződve tavaly még Saint Pepsiként kiadott kislemez két szerelmes témájú sikerszáma szerencsére átkerült a Prom King címet kapó első Skylar Spence-albumra is, olyan hasonlóan slágeres új diszkódalok mellé, mint a júniusi Can’t You See vagy a szeptember elején bemutatott I Can’t Be Your Superman.
A szeptember 18-án boltokba kerülő lemez itt már megjelenés előtt hallható:
.
a Can’t You See című legutóbbi klip júliusból:
Saint Pepsi is now Skylar Spence – videó a januári névváltásról:
egy áprilisi interjú:
a még Saint Pepsi néven kiadott Skylar Spence című 2013-as szám: