Slaves: Spit It Out – az első klipdal a Take Control albumhoz
A tavalyi Are You Satisfied? debütalbumának évében a BBC Sound Of 2015 listára, a legjobb új előadókat összegyűjtő NME-válogatásra és a Mercury Prize jelöltjei közé egyaránt bekerülő angol Slaves punkduó – az állva doboló Isaac Holman frontember és a gitáros-vokalista Laurie Vincent – tegnap este a Budapest Parkban a Foals előtt adott egy fergeteges koncertet, és pont aznap tette közzé első klipjét a szeptember 30-ra meghirdetett Take Control című új nagylemezéről, melyen Ian Dury fia, Baxter Dury és a Beastie Boys-rapper Mike D is közreműködik vendégként (érdekesség, hogy az est másik előzenekara, a Crystal Fighters is szintén tegnap mutatta be a beharagozó számot közelgő új albumához).

A dél-kelet angliai Kentből való Slaves-fiúk – akik még befutásuk előtt, 2014-ben is felléptek Budapesten, az A38 Hajón a szintén angol Blood Red Shoes előtt – eddig is elhalmozták videókkal rajongóikat, már a 2012-es alakulásuk évében megjelent magánkiadású Sugar Coated Bitter Truth EP-jüktől kezdve. A nagy Virgin kiadóhoz szerződve Hey és The Hunter című kislemez-és klipdalaik után megjelent 2015-ös Are You Satisfied? albumukról a Socketshez és a Cheer Up Londonhoz már nagyon profi kivitelezésű kisfilmeket forgattak, ahogy a londoni Chase & Status DJ-producer duóval közös Control című idei kollaborációjukhoz is – ám az azzal összecsengő Take The Control című új Slaves-albumot elsőként beharangozó Spit It Out klipje visszakanyarodik gondozatlan korai esztétikájukhoz (saját bevallásuk szerint is visszanyúlnak a legkorábbi hangzásuk elemeihez, és a lemez amerikai vendégművésze, a Beastie Boys-rapper Mike D is a nyers és kozmetikázatlan megszólalásukat dicséri).
.
a fiúk protest-Proddigy ízű Chase & Status-kollaborációja, a Control idén februárból:
emlékeztetőül a két legjobb Slaves-klip 2015 közepéről: a Sockets kis horrorfilmje. . .
. . .a Cheer Up London, mely a legjobb videó díját is elnyerte a legutóbbi az NME Awards gálán:
.
a Feed The Mantaray klipje 2015 februárjából:
a 15 másodperces Girl Fight! című 2012-es dalocska videója 2014-ből:
a még független kiadású első Slaves-kislemezdal, a Where’s Your Car Debbie? klipje 2013 decemberéből:
a Sugar Coated Bitter Truth debütáló EP bővített 2013-as újrakiadására bónuszdalaként felkerült Nervous Energy videója 2013 nyaráról:
az első EP-ről való White Knuckle Ride videója 2012 decemberéből:
.
az új album borítója és számlistája:
Slaves: Take Control (2016)
1. Spit It Out
2. Hypnotized
3. Consume Or Be Consumed (feat. Mike D)
4. Take Control
5. Mr Industry (Skit)
6. Rich Man
7. Play Dead
8. Lies
9. Fuck The Hi-Hat
10. Gary (Skit)
11. People That You Meet
12. Steer Clear (feat. Baxter Dury)
13. Cold Hard Floor
14. STD’s PhD’s
15. Angelica
16. Same Again
.
villanások a Budapest Parkban adott koncertről: