A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Sleaford Mods: Key Markets – a brit posztpunk-hiphop duó új albuma

2015. július 7., 21:58

Az új Little Boots-nagylemez kiskosztümös elektropopja és a Nina Simome-feldolgozásalbum szofisztikált R&B-soul-blues-dzsessz sztárparádéja mellé ellenpontként itt van még egy megjelenés előtt meghallgatható lemez valami teljesen más stílusban: a nottinghami Sleaford Mods posztpunk-hiphop duó a 2014 legjobb albumai listák élbolyában jegyzett Divide And Exit – no meg a Prodigy, Leftfield és The Pop Group együttesekkel közös idei kiadványok – után már el is készült Key Markets című új anyagával.

Az, hogy a szélesebb közönség számára csak tavalyi albumával feltűnt angol duót pont a bevezetőben említett veterán együttesek kérték fel közös produkciókra, nem olyan meglepő, ha tudjuk, hogy a projektet 2007-ben indító mániákus rapper Jason Williamson és a 2012 óta vele dolgozó zenész-producer Andrew Fearn szintén bőven negyven fölötti fazonok, csak most jutottak el az áttörésig. A kelet-angliai dialektusban dumáló, gúnyos szövegeit is gyakran helyi témákra és figurákra építő, de mérgét és kiábrándultságát a maga szórakoztató módján univerzálissá tágító Williamson tökéletesen illik abba a brit tradícióba, amely a pub-rocker Ian Durytól a punkköltő John Cooper Clarke-on és a posztpunk The Fall-vezér Mark E. Smith-en át a XXI. századi elektronikát használó Mike Skinner (The Streets) sztárfigurájáig már számos ikonikus különc dumagépet adott a popkultúrának – a koncerteken laptopja mellett egy sörrel a kezében dülöngélő zenefelelős Fearn pedig csendestársként ellenpontozza az izgága frontembert.

A tavalyi Divide And Exit erősségeit hasonlóan dühödt szóáradattal, a modern életforma és az aktuálpolitika iránti heves utálattal, de a korábbiaknál változatosabb és fülbemászóbb zenei témákkal továbbvivő Key Markets című új Sleaford Mods-album itt már végighallgatható a pénteki megjelenés előtt:

FRISSÍTÉS: a teljes lemez a YouTube-on!

1. Live Tonight
2. No One’s Bothered
3. Bronx in a Six
4. Silly Me
5. Cunt Make It Up
6. Face To Faces
7. Arabia
8. In Quiet Streets
9. Tarantula Deadly Cargo
10. Rupert Trousers
11. Giddy on the Ciggies
12. The Blob

.
a Tarantula Deadly Cargo friss klipje:

a Sleaford Mods idei Glastonbury-fellépése teljes hosszában:

vers mindenkinek – a duó karácsonyi üzenete:

.
ráadásként itt a Sleaford Mods három idei kollaborációja:

az áprilisi Record Store Day-re megjelent Ibiza című Prodigy-kislemez és vicces klipje:

a júniusban boltokba került The Pop Group/Sleaford Mods split single két összecsengő kezdésű dallal:

a szintén júniusban megjelent új Leftfield-albumra felvett Head And Shoulders című szám:

FRISSÍTÉS: ehhez a kollaborációhoz augusztusban egy percenként animációtípust váltó klip is érkezett Casey Raymond és Ewan Jones Morris rendezésében!

.
az új Sleaford Mods-album borítója nagyban:

sleafordmods-key

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39