Sleigh Bells: Jessica Rabbit – a teljes új album a New York-i noise pop duótól
A brooklyni Sleigh Bells duó bombasztikus gitárriffes noise popja három gyors egymásutánban kiadott albummal (Treats – 2010, Reign Of Terror – 2012, Bitter Rivals – 2013) kifulladni látszott, Alexis Krauss énekesnő és a multiinstrumentalista-producer Derek E. Miller egy időre kreatív válságba kerültek, ám végül egy remek társproducer (Mike Elizondo) segédletével kilábaltak belőle, és saját kiadót alapítva hozták tető alá új lemezüket. Az idei első beharangozó dalok (Hyper Dark, Rule Number One) után a már videót is kapó It’s Just Us Now és minden korábbinál slágeresebb I Can Only Stare klipdal már jelezte, hogy erős albummal térnek vissza – amit azt a megjelenés előtt egy héttel itt már hallhatjuk is.

A Dr. Dre és Eminem segédjeként feltűnt, majd később már inkább női előadók (Fiona Apple, Alanis Morissette, Regina Spektor, Skylar Grey, Tegan and Sara, a Rylo Kiley együttest vezető Jenny Lewis stb.) mellett dolgozó, de közben például egy sikeres Mastodon-lemezt (The Hunter – 2011) is jegyző Mike Elizondo nemcsak társproducer az új Sleigh Bells-albumon (a számok csaknem felében), de a Lightning Turns Sawdust Gold és I Can’t Stand You Anymore című dalokban társszerező is – márpedig ilyesmire korábban még nem volt példa Alexis és Derek duójának történetében. A változatossága mellett stabilan erős végeredmény őket igazolja: így néz ki – és főként így hangzik – egy magabiztos és diadalmas visszatérés.
a november 11-én piacra kerülő Jessica Rabbit album a mai NPR-premiernek köszönhetően itt már megjelenés előtt végighallgatható:
FRISSÍTÉS: az album a YouTube-on!
01 It’s Just Us Now
02 Torn Clean
03 Lightning Turns Sawdust Gold
04 I Can’t Stand You Anymore
05 Crucible
06 Loyal For
07 I Can Only Stare
08 Throw Me Down The Stairs
09 Unlimited Dark Paths
10 I Know Not To Count On You
11 Rule Number One
12 Baptism By Fire
13 Hyper Dark
14 As If
az I Can Only Stare élő előadása Jools Holland e heti Later. . . műsorában: