Slowdive: Kisses +FRISSÍTÉS: Skin In The Game – újabb dal az új Everything Is Alive albumról
A kilencvenes évek első felében aktív brit shoegaze/dreampop alapzenekar, a Slowdive két évtized után, 2014 elején alakult újjá nagy felállásában, az élen Neil Halstead és Rachel Goswell gitáros-énekes párosával (akik közül az utóbbi ugyanabban az időben Mogwai- és Editors-tagokkal is indított egy Minor Victories nevű szupergruppot). A három esztendőn át készült és remek visszatérő anyagként a 2017 legjobb albumai listákra is felkerült cím nélküli negyedik Slowdive-sorlemez után hat évvel most 2023-ban egy újabb stúdióalbumot is bejelentettek egy friss klipdallal.

Rachel Goswell a köztes időben férjével, a Slowdive-turnémenedzser Steve Clarke gitáros-énekes-producerrel közösen kiadott egy 2019-es nagylemezt The Soft Cavalry duónév alatt és szerepelt a Slowdive-gitárostárs Christian Savill 2021-es Beachy Head projektalbumán is, továbbá feltűnt Mercury Rev-, Jesu/Sun Kil Moon-, Mark Kozelek– és Trentemøller-lemezeken, sőt a koronavírus-járvány 2020-as nyarán hallhattuk a Mission zenekar Tower Of Strength című klasszikus dalának jótékony célú átdolgozásában is a Depeche Mode, a Cult, a Bauhaus, a Cure, a Siouxsie And The Banshees, a Smiths, az Ultravox, a Nine Inch Nails és a Guns N’ Roses együttesekből ismert zenészek között.
2020-ban Rachel édesanyja és a Slowdive-dobos Simon Scott apja is elhunyt, és a kvintett az ő emléküknek ajánlotta a 2023. szeptember 1-jén megjelenő Everything Is Alive című új albumot, mely a gyász helyett inkább az élet és a remény témakörében mozog. „Nem lenne most helyénvaló egy igazán sötét lemezt készíteni. Ez az album érzelmileg meglehetősen eklektikus, de mégis reményteli” – mondja a zenekarvezető-producer Neil Halstead.
A mai lemezbejelentéshez a Kisses című beharangozó dalt tették közzé a That Go rendeződuóból önállósodott Noel Paul klipjével.
FRISSÍTÉS: a dal élő előadása június 25-én a Glastonbury Fesztiválon!
Tell me your the best thing,
I tell you that’s what you need
Rolling on those good looks
Maybe it’s just enough
I know you dream of snowfields
Floating high above the trees
Living for the new thing
Sometimes the new won’t do
Kisses born desert sun
Maybe there’s a car, there
Driving away from here
Taking all the ghosts
The hurt
Well everything starts anew
Tell me what you need
What’s right
Whatever is just enough
Is Living with the truth
A start
Maybe it’s just enough
Kisses born desert sun
.
FRISSÍTÉS 2: július közepén Skin In The Game címmel a második beharangozó szám is megérkezett!
I won’t know and you won’t say it now
‘Cause you don’t say and I will never ask
Skin in the game
Skin in the game
Poison the heart won’t go so far, yeah
Skin in the game
Skin in the game
Blood in the highs and count the stars
(Poison heart won’t get so far, yeah)
I won’t know if you won’t say it now
‘Cause you don’t say and I will never ask
Skin in the game
Skin in the game
Well-come the highs and count the stars
Skin in the game
Skin in the game
Poise in the heart will go so far
Blood in the highs and count the sun
Poise in the heart will go so far
.
az új album borítója és számlistája:
Slowdive: Everything Is Alive (2023)
Shanty
Prayer Remembered
Alife
Andalucia Plays
Kisses
Skin In The Game
Chained To A Cloud
‘The Slab
.
összevetésként a legutóbbi Slowdive album 2017-ből. . .
Slomo
Star Roving
Don’t Know Why
Sugar For The Pill
Everyone Knows
No Longer Making Time
Go Get It
Falling Ashes
. . . és egy teljes Slowdive-koncert tavalyról:
Slowdive
Avalyn
Catch The Breeze
Star Roving
Souvlaki Space Station
Slomo
Crazy For You
Sugar For The Pill
Alison
When The Sun Hits
Sleep (Eternal-feldolgozás)
Blue Skied An’ Clear
Golden Hair (Syd Barrett-feldolgozás)
40 Days
.
Rachel Goswell és Steve Clarke 2019-es The Slow Cavalry-debütalbuma. . .
. . .és a Slowdive-gitáros Christian Savill 2021-es Beachy Head-lemeze, melyen Rachel is énekel néhány dalban:
.
Rachel Goswell legutóbbi közreműködése a Los Angeles-i Drab Majesty darkwave duó augusztus 25-re bejelentett An Object In Motion EP-jének Vanity című nyitódalában, melyet két hete mutattak be egy közös klippel: