The Smashing Pumpkins: Solara +FRISSÍTÉS: videoklip és tévéfellépés a régi fiúkkal újjáalakult együttestől
Az elmúlt 24 órában érkezett új Interpol- és Gorillaz-dalok mellé itt egy még frissebb Smashing Pumpkins-szám is! A dalszerző-frontember Billy Corgan a 2014-es legutóbbi Monuments To An Elegy album után már a zenekar néhány 2016-os koncertjére és 2017-es Ogilala szólólemezére is visszahívta maga mellé az időközben A Perfect Circle-taggá lett James Iha gitárost, akit most 2018-ban visszavett a Smashing Pumpkinsba – ma pedig jött egy új szám is a júliustól induló turnéjuk és a sztárproducer Rick Rubinnal készülő új stúdióanyaguk előfutáraként.

A leginkább a kilencvenes évekbeli grunge korszak hősi napjait megidéző Nirvana-közeli riffelésű Solara című szám 2000 óta az első olyan stúdiófelvétel, melyben együtt játszik az 1988-1999 közti nagy fellállás három férfi tagja, Billy Corgan, James Iha és a dobos Jimmy Chamberlin (a 2000-es feloszlás előtt már 1999-ben kilépett D’arcy Wretzky basszistalányt nem vették vissza maguk mellé), de közben megmaradt gitárosnak a 2007-es újjáalakulás óta Iha helyén pengető Jeff Schroeder is. Billy Corgan egy márciusi Instagram-posztban két tervezett EP-t említett, de ez a szám mindenesetre már itt van:
FRISSÍTÉS: a dal első élő előadása és az új felállás első tévéfellépése június 11-én Jimmy Fallon műsorában!
https://vk.com/videos-47273040?z=video-47273040_456239291%2Fclub47273040%2Fpl_-47273040_-2
FRISSÍTÉS 2: a Solara június 28-án közzétett klipje a korábban főleg hiphopvideókat jegyző Nick Koenig rendezésében!
Burn down the sun
I’m not everyone
High and dry
Nothing but a body in my mind
I’m here to stay
They’re here today
High and dry
Nothing but a body in my mind
I’m nothing but a body in my mind
I feel that something ain’t right
No fear but reasons that I can’t cite
Tear down the sun
Bring down the sun
I’m not everyone
I’m not everyone
I’m not everyone
Unholy sin
Unholy fate
High and dry
Nothing but a body in mind
I’m left to ash
They’re here but past
High and dry
Nothing but a body in mind
I am nothing but a body in my mind
I feel that something ain’t right
No fear but reasons that I can’t cite
Tear down the sun
Bring down the sun
I am not everyone
I am not everyone
Burn down the sun
Speculation
Come on, get yourself together
Speculation
Become the only knight
Situation
I am the seer, I am the seeker
Situation
Become the one that finds you
Become the one that finds you
Become the only knight
Become the only knight
High and dry
I’m sun-filled, bright
I am nothing but a body in my mind
I am nothing but a body in my mind
Tear down the sun
Bring down the sun
I’m not everyone
I’m not everyone
Burn down the sun
.
májusi próbatermi fotó, melynek hátterében látható a turnéra basszusgitárosnak felvett Jack Bates (a hajdani Joy Division/New Order-basszista Peter Hook fia), aki mellé a korábbi turnébasszista Katie Cole ezúttal billentyűs-vokalistanőként csatalakozik majd:
.
a nyári Shiny And Oh So Bright turné beharangozó kisfilmje az 1993-as Siamese Dream album időközben felnőtt címlaplányaival: