Smile feat. Robyn: Call My Name – a svéd énekesnő a producerduó új albumán
A svéd Peter Bjorn and John indie rock trió tavalyi Endless Dream nagylemeze után Björn Yttling sztárproducer-basszista-vokalista a Smile nevű másik együttesével is visszatér, melyet a garázsrockos Caesars és az elektro-rock Teddybears zenekarok gitáros-vokalistájával, Joakim Åhlunddal alapított még másfél évtizede, de 2012 -es A Flash In The Night debütalbumuknak csak most 2021-ben érkezik Phantom Island címmel a folytatása. A lemezen az elektropop díva Robyn az egyik vendégénekesnő, akit a legutóbbi 2018-as Honey albuma óta Beck-, The Lonely Island-, Kindness-, SG Lewis-, Channel Tres- és Jónsi-kollaborációkban is hallhattunk már.

Robin Miriam Carlsson nemzetközi áttörést hozó 2005-ös Robyn albumán Björn zongoristaként, Joakim pedig társszerzőként segített be (sőt az énekesnő azóta is az utóbbi öccsének, a szintén Caesars- és Teddybears-tag Klas Åhlundnak a fő dalszerző-produceri segédletével készíti lemezeit), így nem meglepő, hogy most újra egyesítették erőiket egy felvételen: Call My Name című új számuk a 2021. november 19-re várható második Smile-albumon szerepel, melyen a két svéd vendégénekesnő, Robyn és Freja The Dragon mellett a Primal Scream zenei vezére, a skót gitáros Andrew Innes is közreműködik.
„A Call My Name egy elég egyszerű dal a feltétel nélküli szeretetről, és arról, hogy próbáljuk megvédeni a kaotikus és fenyegető külvilágtól azt, akit szeretünk” – mondja Björn a fülbemászó indie pop számról, mely Joakim szerint az énekesnő előadásában nyerte csak el méltó formáját: „A dal már jó ideje mocorgott már itt nálunk, de amikor Robyn énekelte el, azzal tényleg egy másik szintre emelte, az éneke annyi érzelemmel van tele. ”
FRISSÍTÉS: a Call My Name-hez egy héttel később videoklip is érkezett három fiatal színésznővel. Henry Moore Selder rendezésében!
You never know what’s going on
But listen up, listen to me now
You never know what’s gonna come
You never know, never know, no
You’re standing on the shoreline
But listen up, listen to me now
You feel like you’re all alone
You never know, never know, no
This world might seem like a lonely place
But anything you need, call my name
I’ve got two strong hands to keep you safe
Anything you need, call my name
You’ll always have a place to hide
So listen up, listen to me now
No one can reach you here
You should know
You should know know
You’re walking on a thin line
But listen up, listen to me now
You feel like you’re all alone
You never know, never know, no
.
Az új Smile-album előző kislemezdalában, az Eonban a stockholmi énekesnő Freja The Dragon (Freja Drakenberg) a vendéghang. . .
. . .az első klipet pedig Jenny Källman rendezésében a Kylie című krautrockos kompozíció kapta. . .
. . .mely a Different Kind Of Fog című B-oldalas számmal került közös kislemezre idén tavasszal:
.
az album borítója és számlistája:
Smile: Phantom Island (2021)
01 “Kylie”
02 “Call My Name” (feat. Robyn)
03 “Special Knock”
04 “Kattens Pyjamas”
05 “Troll-holk”
06 “Eon” (feat. Freja The Dragon)
07 “Dressed For Success”
08 “Different Kind Of Fog”
09 “Landsort”
10 “Phantom Island”
.
összevetésként itt a Smile 2012-es A Flash In The Night debütalbuma is egy korabeli duófotóval:
Jeans Team
Satellite Blues
Clean Gloves, Dirty Hands
Jean Michel
Eating Dirt
Med Hopp Om Bättring
Second Hand Smoke
From Time To Time
School. Work. Dead.
Have Some Fun Tonight
Crooked
Rescue Dog
A Flash In The Night
.
Robyn 2011-ben a Cardiac_Arrest című Teddybears-kislemezdalban. . .
. . .és a Cobrasytle című 2004-es Teddybears-sláger 2006-os átdolgozásával: