A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

SOAK: Before We Forgot How To Dream – az első album a 19 éves gitáros-énekesnőtől

2015. május 25., 9:41

A 2013-ban 17 évesen a Tegan and Sara duó turnéjának előzenekari posztján a Dürer Kertben is fellépett észak-ír dalszerző-gitáros-énekesnő, SOAK az elmúlt télen már szerepelt a BBC Sound Of 2015 jelöltjei közt és pályakezdő énekesnőket bemutató sorozatunkban is, de az eddigi EP-i, kislemezdalai és klipjei után most már meghallgatható júniusban megjelenő első albuma is (sőt egy friss Led Zeppelin-feldolgozása is, melyet Fearne Cotton utolsó rádióműsorához készített).

Az 1996-ban Bridie Monds-Watson néven Belfastban született fiús kislány, aki művésznevét a soul és folk szavak összevonásával alkotta, 13-14 évesen kezdett dalokat írni, 2012 és 2014 között megjelentetett szerzeményeiből egy féltucatnyi átvándorolt a most elkészült Before We Forgot How To Dream című első albumára is, melyet az ír Villagers gitárosának, a produceri feladatot is felvállaló Tommy McLaughlinnak és a szintén ugyanabból az együttesből érkezett James Byrne dobosnak a segítségével rögzített.

soak-album

Az érezhető hatások (Laura Marling, Björk, Joanna Newsom, Cat Power stb.) mellett is egyedi énekhang, a folkpoptól a Beach House-féle dream popig terjedő – de egy-egy dalon belül is változatos – hangszerelés, szerzeményeinek személyes ihletettsége (szülei válása, leszbikus identitása, tizenéves létbizonytalansága és szorongása stb.) és a sötétebb hangulatokból is kihozott pozitív életigenlés lenyűgöző lemezzé teszi a 19 éves SOAK első albumát, melyet a független Rough Trade Records ad ki június 1-én, de az amerikai NPR rádióhálózat alábbi lejátszóján már megjelenés előtt meghallgatható.

1 My Brain (1:04)
2 B a noBody (4:49)
3 Blud (2:46)
4 Wait (3:59)
5 Sea Creatures (3:12)
6 A Dream To Fly (0:58)
7 24 Windowed House (4:00)
8 Garden (3:11)
9 Shuvels (3:27)
10 Hailstones Don’t Hurt (3:10)
11 Reckless Behaviour (3:16)
12 If Everyone Is Someone – No One Is Everyone (1:04)
13 Oh Brother (7:21)

SOAK a Bludhoz az azonos című tavalyi EP idején már forgatott egy videót, de most április közepén bemutatott egy új klipet is a dalhoz:

a Sea Creatures élő előadása május 12-én Jools Holland tévéműsorában:

.
három friss feldolgozás: a Bring Me The Horizon angol metalcore együttes Drownjának átirata Fearne Cotton egyik márciusi Live Lounge műsorában, a Rookie tinilánymagazin oldalán áprilisban bemutatott a St. Vincent-féle Digital Witness és a Led Zeppelin Immigrant Songja, mely május 22-én Fearne Cotton utolsó rádióadásában hangzott el

soak-fearne

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39