Sons Of Kemet feat. Kojey Radical & Lianne La Havas: Hustle – videoklip The 1975-ikertáncosnőkkel
A barbadosi szülőktől 1984-ben Londonban született Shabaka Hutchings szaxofonos a legizgalmasabb brit dzsesszformációk közt jegyzett Sons Of Kemet kvartett 2017-es budapesti koncertjén a Burn és Lest We Forget What We Came Here To Do albumok anyaga mellett már ízelítőt adott a 2018-ban Mercury Prize-jelölést szerző Your Queen Is A Reptile kompozícióiból is. A két fúvós+két dobos felállású zenekar most 2021-re is bejelentett egy újabb nagylemezt, melynek beharangozó számában a rapper Kojey Radical és Lianne La Havas énekesnő a két közreműködő – a klipben pedig a legutóbbi Szigeten is fellépett The 1975 fekete táncos-vokalistanői!

Az afro-karibi hátterű szaxofonvirtuóz a legutóbbi Sons Of Kemet-album óta a másik két együttesének, a dél-afrikai származású muzsikusokkal alapított Shabaka And The Ancestors szextettnek és a két angol zenész-producerrel közös kozmikus-pszichedelikus beütésű The Comet Is Coming triónak az élén is megjelentetett lemezeket, de most visszatér politikus hangvételű anyazenekarával is, melyben a tubán játszó Theon Cross és egy dobospáros, Eddie Hick és a fehér Tom Skinner kíséri.
Az ókori Egyiptomra utaló „fekete” jelentésű Kemet szót nevében hordó kvartett a fekete női vezetőknek és aktivistáknak szentelt (közben a brit monarchiának és politikai vezetésnek is beszóló) Your Queen Is A Reptile album után három évvel, 2021. május 14-én adja ki Black To The Future című negyedik sorlemezét, mely „egy hangköltemény az erő, az emlékezés és a gyógyítás megidézésére. . . ahhoz, hogy az emberiség fejlődhessen, meg kell fontolnunk, mit jelent feketének lenni a jövőben.”
A sok vendéghang bevonásával készült album versként is olvasható számlistáján negyedik tételként szereplő Hustle című black pride dalban a londoni spoken word rapper Kojey Radical (született: Kwadwo Adu Genfi Amponsah, 1993) mellett a gitáros-énekesnő Lianne La Havas vokálozik, Ashleigh Jadee fekete rendezőnő videoklipjében pedig Taitlyn Jaiy és Kaylee Jaiy szerepelnek, akiket 2019-ben a Sziget nagyszínpadán is láthattunk a manchesteri The 1975 popzenekar koncertfelállásának táncos-vokalista ikerpárjaként.
„A két táncos azt a kettősséget szimbolizálja, mely jelen van a belső korlátok túllépéséért folytatott küzdelemben, mindaddig, amíg az énünk különböző elemei össze nem békülnek, hogy aztán egységben cselekedjenek” – mondják az alkotók az itt látható Hustle klipről.
I’ve been doing mileage with my phone on silent
Hear no, see no, felt the violence
God got my blessings on auto pilot
Why ain’t no one tell me peace of mind was pricey?
I could dance with the devil but that’s unlikely
Might go broke but that’s unlike me
I was born from the mud with the hustle inside me
Born from the mud with the hustle inside me
Feeding my soul
I go make nothing something
Show you my lows
I don’t feeling nothing, nothing
We’re all here for show
Now watch me go show you something
Feeding my soul
I go makе nothing something
Born from the mud with the hustlе inside me
You could test my spirit, just not today
I got demons on my back and a lot on my plate
Someone tell ’em back back, I got something to say
First they love you, then they hate you, then it’s part of the game
They cannot — I ain’t nothing to play with
Took my niggas off the block, pulled my negus off slave ships
You can test my spirit, but don’t test my patience
I only fear god and you can meet thy maker
I’ve been
Feeding my soul
I go make nothing something
Show you my lows
I don’t feeling nothing, nothing
We’re all here for show
Now watch me go show you something
We’re all here for show
Now watch me go
Born from the mud with the hustle inside me
You don’t need to pose and posture
When you born in the struggle
I know a negus with a needle that could burst all your bubbles
These peace signs are just a piece of the puzzle
Spit to the muzzle
Silence the lambs
Kiss and they cuddle
Forget that they cut you
It’s just part of the hustle
Born from the mud with the hustle inside me
Born from the mud
.
FRISSÍTÉS: az albumról április végén a To Never Forget The Source című számot is bemutatták!
.
egy lemezbeharangozó Instagram-videó:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
.
az új album borítója és számlistája:
Sons Of Kemet: Black To The Future (2021)
Field Negus (feat. Joshua Idehen)
Pick Up Your Burning Cross (feat. Moor Mother & Angel Bat Dawid)
Think Of Home
Hustle (feat. Kojey Radical & Lianne La Havas)
For The Culture (feat. D Double E)
To Never Forget The Source
In Remembrance Of Those Fallen
Let The Circle Be Unbroken
Envision Yourself Levitating
Throughout The Madness, Stay Strong
Black (feat. Joshua Idehen)
.
Shabaka Hutchings és Kojey Radical (meg a producer Kz) 2019-es No Gangster kollaborációja az Untitled című gyűjteményes lemezen:
.
a Sons Of Kemet legutóbbi 2018-as Your Queen Is A Reptile albuma Joshua Idahen költő spoken word közreműködésével:
My Queen Is Ada Eastman
My Queen Is Mamie Phipps Clark
My Queen Is Harriet Tubman
My Queen Is Anna Julia Cooper
My Queen Is Angela Davis
My Queen Is Nanny Of The Maroons
My Queen Is Yaa Asantewaa
My Queen Is Albertina Sisulu
My Queen Is Doreen Lawrence
.
a zenekarvezető legutóbbi nagylemeze, a We Are Sent Here By History című Shabaka And The Ancestors-album 2020 márciusából:
They Who Must Die
You’ve Been Called
Go My Heart, Go To Heaven
Behold, The Deceiver
Run, The Darkness Will Pass
The Coming Of The Strange Ones
Beasts Too Spoke Of Suffering
We Will Work (On Redefining Manhood)
’Til The Freedom Comes Home
Finally, The Man Cried
Teach Me How To Be Vulnerable
.
Shabaka legfrissebb The Comet Is Coming-kiadványa, a Joshua Idahennel felvett tavaly decemberi Imminent kislemez. . .
. . .mely a 2019-es Trust In The Lifeforce Of The Deep Mystery és The Afterlife albumok kiegészítő záródarabja:
Because The End Is Really The Beginning
Birth Of Creation
Summon The Fire
Blood Of The Past
Super Zodiac
Astral Flying
Timewave Zero
Unity
The Universe Wakes Up
All That Matters Is The Moments
The Softness Of The Present
The Afterlife
Lifeforce Part I
Lifeforce Part II
The Seven Planetary Heavens
Shabaka Hutchings a két The Comet Is Coming-producertag, a billentyűs Dan Leavers és Max Hallett dobos között:
.
ráadásként itt a táncos Jaiy ikerlányok Sziget-fellépése a 2019-es The 1975-koncerten, azzal a dallal, melynek klipjében is szereplnek: