A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Stromae: Carmen – a klip, melyben Barack Obama is áldozatul esik

2015. április 1., 8:20

A kontinentális Európa legsikeresebb fiatal popsztárja, a franciául éneklő belga Stromae (akinek budapesti fellépése a tavalyi Sziget legzsúfoltabb eseménye volt) már a hatodik kislemez- és klipdalt másolja ki 2013-as Racine carrée sikeralbumáról. A Carmenhez, melyben az azonos című Bizet-opera egyik áriáját fordítja ki, a Belleville randevú és Az illuzionista című animációs filmek Oscar-jelölt rendezőjével, Sylvain Chomet-vel rajzoltatott egy briliáns videót.

Az 1985-ben Brüsszelben flamand anyától és ruandai apától született Paul Van Haver (aki már Alors on dance című 2009-es slágerével és a 2010-es Cheese albumával is szép nemzetközi sikert aratott, mielőtt a sokmillió példányban fogyó 2013-as Racine Carrée-val bankot robbantott volna) duplafenekű szójátékos szerzeményeiben a slágeres felszín alatt előszeretettel érint komoly témákat: rasszizmus, szexizmus, AIDS, rák, családon belüli erőszak, civilizációs problémák… Ebbe a sorba illeszkedik a Carmen is, mely a Twitter kék madarával példáldózva a közösségi médián keresztüli létezés árnyoldalait, az elidegenedést, a like-vadászatot és az önimádatot állítja pellengérre.

stromae-ff

A dal zenei motívumát az egyik leghíresebb Carmen-ária, a Habanera adja, melynek magyar fordításában ugyan a „Mert a szerelem mint a lepke…” hasonlat szerepel, de az eredetijében egy nyughatatlan madárról van szó (L’amour est un oiseau rebelle), és Stromae ezt magába a klipbe is átviszi a Twitter kék madarával, melynek még Barack Obama is áldozatul esik. „1975-ben Georges Bizet a szerelemet lázadó madárhoz hasonlította. 140 évvel később (és 140 karakteres üzenetekben) a szerelem egy kék madár” – nyilatkozta most a klippremier kapcsán a vigyori dalszerző-énekes.


a dal élő előadása február 13-án a Victoires de la Musique párizsi gáláján, ahol Stromae az év legjobb koncertprodukciójáért járó díjat is elnyerte a 2014-ben már begyűjtött három trófeája mellé:

Stromae a Carmen klipet felvezető Instagram-kampány egyik rajzán a stílszerűen épp torreádoros hangulatban lévő Madonna társaságában:

stromae-mad1
http://instagram.com/stromae

.
a Racine carrée album korábbi klipjei 2013 májusától kezdve kronológiai sorrendben:

Formidable

Papaoutai

Tous les mêmes

Ta fête

Ave Cesaria

.
stromae-carmenvid3

Stromae: Carmen

L’amour est comme l’oiseau de Twitter
On est bleu de lui, seulement pour 48 heures
D’abord on s’affilie, ensuite on se follow
On en devient fêlé, et on finit solo
Prends garde à toi
Et à tous ceux qui vous like
Les sourires en plastique sont souvent des coups d’hashtag
Prends garde à toi
Ah les amis, les potes ou les followers
Vous faites erreur, vous avez juste la cote

Prends garde à toi
Si tu t’aimes
Garde à moi
Si je m’aime
Garde à nous, garde à eux, garde à vous
Et puis chacun pour soi
Et c’est comme ça qu’on s’aime, s’aime, s’aime, s’aime
Comme ça consomme, somme, somme, somme, somme
Et c’est comme ça qu’on s’aime, s’aime, s’aime, s’aime
Comme ça consomme, somme, somme, somme, somme
Et c’est comme ça qu’on s’aime, s’aime, s’aime, s’aime
Comme ça consomme, somme, somme, somme, somme
Et c’est comme ça qu’on s’aime, s’aime, s’aime, s’aime
Comme ça consomme, somme, somme, somme, somme

L’amour est enfant de la consommation
Il voudra toujours toujours toujours plus de choix
Voulez voulez-vous des sentiments tombés du camion ?
L’offre et la demande pour unique et seule loi
Prends garde à toi
„Mais j’en connais déjà les dangers, moi
J’ai gardé mon ticket et, s’il le faut, j’vais l’échanger, moi
Prends garde à toi
Et, s’il le faut, j’irais m’venger moi
Cet oiseau d’malheur, j’le mets en cage
J’le fais chanter, moi”

Un jour t’achètes, un jour tu aimes
Un jour tu jettes, mais un jour tu payes
Un jour tu verras, on s’aimera
Mais avant on crèvera tous, comme des rats

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39