Sufjan Stevens és St. Vincent (meg további jeles zenészek) fellépése az Oscar-gálán
A múlt éjszakai Oscar-gálán a zenei jelöltek közül egy popsztár sem nyert, sem a Fantomszál kísérőzenéjét jegyző Radiohead-tag Jonny Greenwood, sem Mary J Blige, sem a barokk pop trubadúr Sufjan Stevens – de az utóbbi a Szólíts a neveden című Luca Guadagnino-filmhez írt Mystery Of Love betétdalát egy szupergruppal adhatta elő: St. Vincentet, a fekete gitáros-énekes Moses Sumney-t és a mandolinművész Chris Thile-t is meghívta sztárvendégnek a kísérőzenekarába a kedvenc dobosa, James McAlister és hűséges multiinstrumentalista-hangmérnöke, Casey Foubert mellé.

A gitáros-énekesnő Annie Clark, azaz St. Vincent már 2006-ban, az első albuma megjelenése előtti évben is koncertezett Sufjan Stevens kísérőzenészeként, illetve szólóban annak a turnénak az előzenekari posztján. Egy évtizeddel később ugyanilyen lehetőséget kapott az 1990-es születésű elektro-soul dalnok Moses Sumney is, aki aztán tavalyi Aromantiscim című debütalbumával a 2017 legjobb lemezei listák egyik favoritja lett. Ami a mandolinos Chris Thile-t illeti, ő a Grammy-díjas Nickel Creek folktrió után a Punch Brothers nevű bluegrass együttessel folytatta, sőt pár éve a legendás A Prairie Home Companion rádióműsor vezetését is rábízták. Casey Foubert és James McAlister már az előző évtized közepe óta dolgoznak együtt Sufjannal – az Oscar-fellépésen az előbbbi a gitárosok sorát gyarapította, míg az utóbbi dobolás helyett zongorán és csörgőn játszott.
az Oscar-jelölt Mystery Of Love előadása így hangzott és nézett ki a gálán:
Hauntingly beautiful! @sufjanstevens takes the stage with „Mystery of Love” from Call Me By Your Name. #Oscars pic.twitter.com/hDP25e5pkG
— Channel 9 (@Channel9) March 5, 2018
.
St. Vincent a fellépés előtt a vörös szőnyegen egy Saint Laurent-ruhakölteményben:
.
Sufjan Steven és St. Vincent egy évtizede, együtt a színpadon:
Sufjan Stevens 2016-os turnéjának hollywoodi állomásán Moses Sumney énekelte az elhunyt Prince előtt tisztelgő Kiss feldolgozást:
.
a Pearl Jam-vezér Eddie Vedder fellépése az Oscar-gálán az elmúlt egy év halottai előtt tisztelgő blokkban a Room At The Top című 1999-es Tom Petty-dal feldolgozásával:
.
az idei Oscar-díjas filmbetétdal, a Coco című animációs filmből való Remember Me a színész Gael García Bernal, az R&B-popsztár Miguel és Natalia Lafourcade mexikói énekesnő előadásában:
“Remember Me” from Coco by Miguel & Natalia Lafourcade. #Oscars
😍😍😍🙌🏼🙌🏼🙌🏼#AcademyAwards @Miguel @Lafourcade #Coco #RememberMe #Miguel #NataliaLafourcadepic.twitter.com/IpcwiOvDk6
— Sergio The One | YouTube (@Sergio_TheOne) 2018. március 5.
a legjobb filmzene kategória nyertese Alexandre Desplat és A víz érintése – melyért aztán Guillermo del Toro a legjobb film és a legjobb rendezés díját is átvehette:
Le compositeur français #AlexandreDesplat reçoit son 2ème Oscar pour la musique du film #LaFormeDeLeau 👏🇲🇫
Le premier avait été en 2015 pour la musique de The Grand Budapest Hotel.#Oscars Les meilleurs moments disponibles sur #myCANAL ➡ https://t.co/f7593aei4F pic.twitter.com/fcsgl3YxwI
— cinemacanalplus (@cinemacanalplus) 2018. március 5.
.
FRISSÍTÉS: fél nappal a gála után a Lonely Island komikusai közzétették a zeneszerző-producer-énekes haverjukkal, Greg Chunnal a díjátadóra írt – de ott fel nem használt – Why Not Me? (Engem miért nem?) című dalukat, melyben azok nevében szólalnak fel, akiket idén nem jelöltek Oscar-díjra!