Sun Kil Moon: Common As Light And Love Are Red Valleys Of Blood – új album a Sonic Youth dobosával
Red House Painters rockzenekar élén elhíresült amerikai dalszerző-gitáros-énekes Mark Kozelek a XXI. században a legjobb dolgait már Sun Kil Moon projektnév alatt adja ki, és pár éve a Sonic Youth-dobos Steve Shelley a fő zenésztársa: a 2014 legjobb albumaként ünnepelt Benji és a 2015-ös Universal Themes után most 2017-ben egy február 17-én megjelenő – de itt már megjelenés előtt hallható – dupla lemezzel folytatja a sort (közben tavaly volt egy Mark Kozelek Sings Favorites feldolgozásalbuma és egy Jesu/Sun Kil Moon kollaborációja a Godflesh frontemberével, akivel már 2017 májusára is bejelentett újabb közös lemezt egy Michael Jackson-botránydallal).

Az 1967-es születésű Kozelek a Common As Light And Love Are Red Valleys Of Blood című dupla Sun Kil Moon-albumot 2016 januárjában kezdte írni, és már a tavaly júliusi lemezbejelentés idején közreadta róla a God Bless Ohio című első számot (pár órával később már egy paródiát kapott válaszul is God Bless Atascadero címmel), de aztán még augusztusban is bővítette a végül 16 számosra növő anyagot. Az album tehát már az amerikai elnökválasztás hajrája előtt lezárult (a Donald Trump-ellenes 30 Days, 30 Songs dalsorozathoz októberben adott tízperces The Greatest Conversation Ever In The History Of The Universe már a fél év múlva érkező új Jesu/Sun Kil Moon-lemezre íródott), de a baljós közhangulat már benne van Kozelek önéletrajzi és naplójellegű szövegömlenyeiben, melyek köré a Shelley dobjátéka, továbbá pár basszustéma és fúvósrész kivételével a teljes zeneanyagot maga a szerző játszotta fel.
Az albumnak a Sun Kil Moon honlapján tartották a premierjét – itt már megjelenés előtt végighallgatható (ha a 16 számos lejátszó elsőre nem jelenik meg az alábbi mezőben, érdemes ráfrissíteni az oldalra).
Sun Kil Moon: Common As Light And Love Are Red Valleys Of Blood (2017)
God Bless Ohio
Chili Lemon Peanuts
Philadelphia Cop
The Highway Song
Lone Star
Window Sash Weights
Sarah Lawrence College Song
Butch Lullaby
Stranger Than Paradise
Early June Blues
Bergen To Trondheim
I Love Portugal
Bastille Day
Vague Rock Song
Seventies TV Show Theme Song
I Love You Forever And Beyond Eternity