A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Sun Kil Moon: Universal Themes – 2014 legjobb albumának 2015-ös folytatása

2015. június 2., 9:07

A Sun Kil Moon projektnév alatt dolgozó Mark Kozelek amerikai dalszerző-gitáros-énekes Benji című tavalyi nagylemezét a zenekritikusok tekintélyes része 2014 legjobb albumaként ünnepelte az év végi listákon, de máris itt a 2015-ös folytatás: a 48 éves dalnok – aki a májusi Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott Ifjúság című filmben Paul Dano és a képünkön látható Harvey Keitel mellett szerepelt – a mai napon adja ki Universal Themes című új anyagát, mely itt már hallható is.

Az 1967-es születésű Kozelek a kilencvenes évtizedben Red House Painters nevű együttesének lassú és melankolikus mesterműveivel írta be magát az amerikai alternatív rock színtér legzseniálisabb dalszerzői közé, majd a kétezres évek elején több filmben is feltűnt (a Majdnem híresben a főszereplő Stillwater zenekar basszusgitárosát játszotta, a szintén Cameron Crowe által rendezett Vanília égboltban ő szólt be a torz arcú Tom Cruise-nak, Az eladólányban pedig ő volt Jason Schwartzman rockzenész mentora).

almostfamous-kozelek2

A Red House Painters ezredfordulós feloszlatása után saját neve alatt jegyzett szólólemezei és kollaborációi mellett a legjobb dolgait már Sun Kil Moon projektjével adta ki, és 2005-től ehhez már saját lemezcéget is alapított Caldo Verde Records néven. Az eddigi legszemélyesebb – családtagokra, régi barátokra és szerelmekre emlékező – dalaival a legnagyobb kritikai sikert arató tavalyi Benji már a hatodik Sun Kil Moon-album volt, melynek diadalmenetével egy időben zajlott Kozelek egyoldalú és tragikomikus csatározása is a War On Drugs zenekarral (a zenei sajtóban ez volt hősünk karrierjének eddigi legnagyobb publicitást kapó momentuma, és még egy briliáns dal is született belőle War On Drugs: Suck My Cock címmel).

sunkilmoon-univ

A telefonfülkés borítójú idei Universal Themes album – melyre a tavalyi sikerlemez közreműködői közül a Sonic Youth-dobos Steve Shelley is visszatért – egy fokkal kevésbé borús hangvételű és zeneileg is változatosabb. Néha hosszú dalain belül is többször stílust és hangulatot vált ( egyaránt eszünkbe juttatja Neil Young dühödt rockos és szelíd folkos oldalát, meg a talking blues hagyományt is), tudatfolyamos szövegei pedig a szokásosnál is naplószerűbbek: hősünk húsvét vasárnap elmegy San Franciscóba egy Godflesh-koncertre, miközben otthon a háza légkondicionálója alá behúzódva egy sebesült oposszum haldoklik (The Opossum), európai turnén van, és kiszárad a kertje, mire hazaér (Garden Of Lavender), az Újév napját New Orleansban tölti és egy 1978-as bokszmeccsről álmodik (Ali/Spinks 2), szomorkodik egy autoimmun betegségben szenvedő barátnőjének állapota miatt (With A Sort Of Grace I Walked To The Bathroom To Cry), zavarja a hipszterek és az igazi tragédiáktól mentes emberek nyavalygása (Cry Me a River Williamsburg Sleeve Tattoo Blues), lámpalázas, mikor beugrik gitározni törött karú barátjának, a Death Cab For Cutie-frontember Ben Gibbardnak a szólókoncertjére (This Is My First Day And I’m Indian And I Work At A Gas Station), no és persze az is felkavarja, mikor egy évtized után visszacsöppen a mozifilmek világába az Ifjúság című sztárparádés Paolo Sorrentino-film olaszországi forgatásán (Birds Of Flims).

kozelek-sorentino

A szeretet és bánat, szépség és mulandóság nagy kérdéseit mindennapi kis dolgokon át tárgyaló Universal Themes album itt hallható:

1.”The Possum” (8:59)
2.”Birds Of Flims” (9:04)
3.”With A Sort Of Grace I Walked To The Bathroom To Cry” (9:46)
4.”Cry Me a River Williamsburg Sleeve Tattoo Blues” (7:28)
5.”Little Rascals” (7:47)
6.”Garden Of Lavender” (10:12)
7.”Ali/Spinks 2″ (6:45)
8.”This Is My First Day And I’m Indian And I Work At A Gas Station” (10:09)

a Benji című 2014-es Sun Kil Moon-csúcsalbum itt hallható teljes hosszában:

1. Carissa – 00:00
2. I Can’t Live Without My Mother’s Love – 06:55
3. Truck Driver – 10:54
4. Dogs – 14:40
5. Pray For Newtown – 20:27
6. Jim Wise – 24:35
7. I Love My Dad – 28:10
8. I Watched The Film the Song Remains The Same – 34:25
9. Richard Ramirez Died Today Of Natural Causes – 44:56
10. Micheline – 50:31
11. Ben’s My Friend – 56:38

.
a Sun Kil Moon tavaly októberben közzétett War On Drugs: Suck My Cock című botránydala:

.
Dude, fix your fucking face!” – Mark Kozelek beszól Tom Cruise-nak a Vanília égbolt című 2001-es filmben:

a 2000-ben bemutatott Majdnem híres fiktív hetvenes évekbeli zenekarának, a Stillwaternek a basszusgitárosaként:

mozielőzetes az Ifjúság című filmhez, melyben Paul Dano barátjaként Mark Kozelek saját magát alakítja:

kozelek-dano

.
Kozelek mások szerzeményeinek előadásában is nagyon erős: a 2013-as Like Rats feldolgozáslemezéről az Onward című Yes-dal átirata az Ifjúság betétdalai közé is bekerült

.
a legjobb Red House Painters-szám, az 1993-as Katy Song, melynek címszereplője (Kozelek volt barátnője és karrierjének fő múzsája) egy évtizeddel később, 34 éves korában hunyt el rákban:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39