Szólóalbuma jelenik meg a 2016-ban elhunyt Alan Vegának
A Suicide duó énekes fele, Alan Vega 2016-ban, 78 éves korábantávozott közülünk, és azóta már két poszthumusz nagylemeze is megjelent, egyik 2017-ben, a másik 2021-ben. Idén pedig érkezik a harmadik, csupa kiadatlan anyagot tartalmazó album.
A Suicide két tagja, Martin Rev és Alan Vega 1970-ben találkozott egymással. A közös pont az avatngárd jazz volt, így az általuk alapított zenekar is ebbe az irányba indult el, ám aztán jött a punk, a new wave meg a szintizős zenék, ők pedig beleszerettek a minimalista dobgépbe, így a zenéjük is megváltozott. Vega haláláig aktív volt a duó, bár az utolsó lemezük 2002-ben jelent meg (egész fennállásuk alatt is mindössze 5 nagylemezük jelent meg a koncertalbumok és EP-k mellett).
A Suicide mellett mind Rev, mind Vega is lemezek hadát adta ki. Utóbbi összesen tizet készített az életében, egy részét ezeknek feleségével, Liz Lamere énekesnővel. Amikor Vega 2016-ban elhunyt, a fiókja tele volt még kiadatlan zenékkel. A 2017-es IT című albumra 2010 és 2016 között készült számok kerültek, a 2021-es Mutatorra pedig 1995 és 1997 közöttiek.
Május 31-én érkezik egy újabb adag fiókban maradt Alan Vega-zene, az album címe pedig Insurrection és 11 szám lesz a nagylemezen. A beharangozó szám a Mercy, amihez klip is készült.