A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Tame Impala: Lost In Yesterday +FRISSÍTÉS: videoklip a fél évtized után érkező új album elé

2020. január 7., 23:51

Az ausztrál multiinstrumentalista-producer-dalszerző-énekes Kevin Parker pszichedelikus együttese, a Tame Impala a 2015-ös Currents album (és annak 2017-es bővített kiadása) után 2019-ben tért vissza a Patience, Borderline, It Might Be Time és Posthumous Forgiveness kislemezdalokkal, melyek közül az utóbbi három már a 2020. február 14-re bejelentett The Slow Rush című új stúdióalbum része volt. Most itt egy újabb beharangozó szám is Lost In Yesterday címmel – és ez most lüktetőbb és tempósabb, mint a korábbiak voltak.

Az elmúlt fél évtizedben sok számos pop/hiphop/R&B kollaborációval (Mark RonsonLady GagaMiguelZHUTravis Scott, Pharrell, The WeekndA$AP RockyTheophilus London, SZA, Kali UchisCamila Cabello stb.) jelentkező 33 éves frontember az otthoni stúdiójában, a nyugat-ausztráliai Fremantle-ben, illetve Los Angelesben vette fel 12 számos új albumát, melynek számlistáját még mindig nem hozta nyilvánosságra, de annyit már tudhatunk, hogy a most közzétett felvétel a 8. dal lesz rajta. Amint a számcímek és a borítókép-sorozat is jelzi, a krisztusi korba ért Parker új anyaga a múló idő témakörében fogant, és ennek ékes példája a nosztalgiáról szóló Lost In Yesterday is, melynek hangulatáról leginkább a 2015-ös Tame Impala-lemez The Moment című dala (meg a Theo Impala-féle 2018-as Only You feldolgozás) juthat eszünkbe.

FRISSÍTÉS: a Lost In Yesterday január 30-án bemutatott esküvői zenekaros klipje a korai St. Vincent-videókkal (Actor Out Of Work, Marrow, Cruel) nevet szerzett kaliforniai Terri Timely rendeződuótól, Ian Kibbey-től és Corey Creasey-től!

When we were livin’ in squalor, wasn’t it heaven?
Back when we used to get on it, four out of seven
Now even though that was a time I hated from day one
Eventually terrible memories turn into great ones

If they call you, embrace them
If they stall you, erase them
Cause it might’ve been something you used to say
Doesn’t help to get lost in yesterday
And you might have missed something, don’t say
Cause it hurts to get lost in yesterday
And you’re gonna have to let it go someday
You’ve been thinking it up like Groundhog Day
Cause it might have been something , don’t slip
Cause it hurts to get lost in yesterday

Ever since life didn’t go the way that you planned it
Said oh what I’d give to start over, boy I’d remand it
So what was I ever afraid of, why did I worry?
And why was I ever so brainless, head in a flurry

Cause they call you, embrace them
If they stall you erase them
Cause it might’ve been something you used to say
Doesn’t help to get lost in yesterday
And you might have missed something, don’t say
Cause it hurts to get lost in yesterday
And you’re gonna have to let it go some day
You’ve been thinking it up like Groundhog Day
Cause it might have been something don’t slip
Cause it hurts to get lost in yesterday
If it calls you embrace it
If it haunts you face it
I know it bad, I understand
It’s only snakes and ladders
That theory that you never had
There’s only one that matters
If it calls you embrace it
If it halts you erase it

.
az album borítóképe:

Jónsi & Elizabeth Fraser: Cannibal – a Sigur Rós-énekes és a Cocteau Twins-díva duettje
aug. 14., 13:30
The Killers: Dying Breed – újabb kislemezdal az Imploding The Mirage album elé
aug. 14., 11:11
Sufjan Stevens: Video Game – klipdal az új The Ascension album elé
aug. 13., 18:43
King Gizzard & The Lizard Wizard: Some Of Us – videoklip
aug. 13., 16:00