A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Teleman: Repeater – IKEA-videoklip Oscar Hudson rendezőtől+ Submarine Life – új dal

2018. április 24., 23:58

A Teleman nevű remek londoni indie pop együttes 2013-ban tűnt fel a Suede-exgitáros Bernard Butler produceri segédletével készült bemutatkozó felvételeivel, a Suede Bloodsports turnéjának előzenekaraként pedig még ugyanabban az évben Bécsig is eljutott. A kvartett a 2014-es és 2016-es albuma után tavaly decemberben adta ki ötszámos Fünf EP-jét, melynek slágerdalához most az IKEA lakberendezési cég forgatott egy kisfilmet – Oscar Hudson rendezővel, aki a legutóbbi Radiohead-klipet (Lift), továbbá Bonobo és Chet Faker közös számának videóját is jegyezte (No Reason).

A posztpunk revival hullámán 2004-ben indult Pete & The Pirates londoni indie rock zenekar 2012-es szétesésekor három tag új néven folytatta: Peter Cattermoul basszusgitáros és Sanders-fivérek, az éneklés mellett a gitárosi posztot is felvállaló Thomas Sanders frontember és a dobokról szintikre váltó Jonny Sanders egy új dobos, a japán származású Hiro Amamiya bevonásával alapította meg a Telemant. Az eddigi két albumukhoz (Breakfast – 2014, Brilliant Sanity – 2016) is szellemes klipeket forgattak, de a 2017 végén kiadott Fünf EP öt különböző producerrel készült öt száma közül az Oli Bayston (Boxed In) segédletével felvett Repeaterre az IKEA cég is ráharapott, és bevette a színes textilekre koncentráló aktuális The Wonderful Everyday reklámkampányának kisfilmsorozatába, melyhez a Teleman-fiúk Oscar Hudson rendezőtől kaptak vicces videót.

az IKEA The Wonderful Everyday kampányának előző reklámfilmjét egy másik jeles kliprendező, Dougal Wilson forgatta, de az ő Ghosts kisfilmje nem friss dalra épült, hanem az amerikai rapper K7 1993-as Come Baby Come című számára:

.
a Teleman a Repeater videója mellett egy vadonatúj számot is bemutatott múlt héten Submarine Life címmel:

az ötszámos decemberi Fünf EP a Repeater teljes hosszúságú verziójával itt hallható:

a legutóbbi Teleman-album, a sztárproducer Dan Carey-vel felvett Brilliant Sanity 2016 áprilisából:

.
egy-egy Teleman-videoösszeállítás a 2016-es nagylemez klipdalaival. . .

. . .és a Bernard Butlerrel rögzített 2014-es debütalbum idejéből:

PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47
Jungle – klipdalok a brit funk-soul tánczenekar új Volcano albumáról
máj. 24., 22:51