A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Temple Of The Dog – 25 éves jubileumi turné sok feldolgozással és egy kiadatlan dal ősbemutatójával

2016. november 6., 22:46

A Pearl Jam– és Soundgarden-tagok alkotta seattle-i Temple Of The Dog szupergrupp egyetlen albumot rögzített 1990-ben (a Mother Love Bone elhunyt énekesének, Andrew Woodnak az emlékére készített címnélküli nagylemez 1991 tavaszán jelent meg), és csak néhány koncertje volt az 1990-1992 közti időszakban. A Soundgarden-frontember Chris Cornell és a Pearl Jam zenészei a XXI. században is összeálltak néha pár Temple Of The Dog-szám erejéig (legutóbb 2015 elején, a másik hajdani grunge szupergruppot, a Mad Seasont feltámasztó sztárparádés emlékesten), ám most hétvégén elindították első igazi turnéjukat, melyen már egy eddig kiadatlan dal ősbemutatóját is megtartották.

templeofthedog16live

Az album negyedszázados jubileumának évéhez igazított turnén Cornell mellett a Pearl Jam-tagságból a két gitáros, Mike McCready és Stone Gossard, a basszista Jeff Ament és dobos Matt Cameron játszik (ez utóbbi a 2010-ben újjáalakult Soundgardennek is tagja), ám az 1991-es lemezen négy szám vendégvokalistájaként közreműködő PJ-frontember Eddie Vedder nem vett részt az eddigi fellépéseken.

A koncertprogramot az album anyaga és egy néhány hajdani Mother Love Bone-dal mellett egy sor feldolgozás egészíti ki (Syd Barrett, David Bowie, The Cure, Black Sabbath, Led Zeppelin stb.), ám múlt éjszaka a pennsylvaniai Upper Darbyban, a turné második fellépésén Chris Cornell egy eddig ismeretlen számot is felkonferált: a Missing című szerzeményét még a kilencvenes évtized elején – a Cameron Crowe-féle Facérok mozifilmhez felvett Seasons című első szólódalával és a Spoonman című Soundgarden-számmal egy időben – írta a basszista Jeff Ament címötletére, de most a Temple Of The Doggal mutatta be először közönség előtt (az alábbi koncertvideón maga a dal a 2. percnél kezdődik).

a legismertebb Teple Of The Dog-számban, a Hunger Strike-ban Eddie Vedder részeit ezúttal a közönség énekelte:

a gitáros Stone Gossard és a basszista Jeff Ament a turnéra több dalt is beválogattak hajdani Mother Love Bone zenekaruk repertoárjából – ez itt például a Holly Roller előadása:

a második koncerten elhangzott a River Of Deceit című Mad Season-szám feldolgozása is:

.
további feldolgozások a koncertprogramból:

I’m A Mover (Free)

Achilles Last Stand (Led Zeppelin)

Fascination Street (The Cure)

War Pigs (Black Sabbath)

.
három további feldolgozás a péntek esti turnényitó koncertről, szintén a pennsylvaniai Upper Darbyból, a Tower Theatre-ből:

Jump Into The Fire (Harry Nilsson)

Quicksand (David Bowie)

Baby Lemonade (Syd Barrett)

.
a turnényitó koncertnél két számmal bővebb második esti program így nézett ki:

01. Say Hello 2 Heaven
02. Wooden Jesus
03. Call Me A Dog
04. Your Saviour
05. Stardog Champion (Mother Love Bone-feldolgozás)
06. Stargazer (Mother Love Bone-feldolgozás)
07. Seasons (Chris Cornell)
08. Jump Into The Fire (Harry Nilsson-feldolgozás)
09. Four Walled World
10. I’m A Mover (Free-feldolgozás)
11. Pushin Forward Back
12. Hunger Strike
13. Quicksand (David Bowie-feldolgozás)
14. Heartshine (Mother Love Bone-feldolgozás)
15. River Of Deceit (Mad Season-feldolgozás)
16. Holy Roller (Mother Love Bone-feldolgozás)
17. Reach Down

18. Man Of Golden Words (Mother Love Bone-feldolgozás)
19. Times Of Trouble
20. Achilles Last Stand (Led Zeppelin-feldolgozás)
21. Baby Lemonade (Syd Barrett-feldolgozás)
22. Fascination Street (The Cure-feldolgozás)
23. War Pigs (Black Sabbath-feldolgozás)

24. Missing (Chris Cornell)
25. All Night Thing

.
emlékeztetőül itt a Temple Of The Dog 1991-es kinézete egy sajtófotón, középen a vendégvokalista Eddie Vedderrel:

templeofthedog2a

Chris Cornell és Eddie Vedder duettjének, a Hunger Strike című Temple Of The Dog-slágernek az 1991-es klipje. . .

. . .és a dal 2016-os mixe a lemez jubileumi újrakiadásához:

a teljes 1991-es Temple Of The Dog album:

1. „Say Hello 2 Heaven” 6:22
2. „Reach Down” 11:11
3. „Hunger Strike” 4:03
4. „Pushin Forward Back” 3:44
5. „Call Me A Dog” 5:02
6. „Times Of Trouble” 5:41
7. „Wooden Jesus” 4:09
8. „Your Saviour” 4:02
9. „Four Walled World” 6:53
10. „All Night Thing” 3:52

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39