„Tessék, a tiéd!” – 6 szerencsétlen művész, akit soha nem fizettek ki világhírű munkájáért
Minden szárnypróbálgató vagy a mindennapokba beletörő alkotó fő motivációja, hogy soha nem lehet tudni, mi sülhet ki egy látszólag mindennapi, kósza megrendelésből. De mégis, mit tehet az ember, ha ingyen vagy jelképes összegért számított ötletünkkel für be valaki? Fogja a fejét. A Vice hat, fájdalmas példája világhírű, ugyanakkor ismeretlen alkotókról.
Carolyn Davidson – Logikus lenne azt feltételezni, hogy világ egyik legnagyobb sport-és divatipari márkájának logóját egy hadseregnyi tervezőcsapat alkotta, a valóságban ugyanakkor egyedül egy amerikai diáklány, Carolyn Davidson felelős a kultikus pipa-szimbólumért. A Nike alapítója, Phil Knight 1971-ben 35 dollárt, fizetett a logóért, amelyet annak ellenére használt fel, hogy soha nem nyerte el igazán a tetszését. Davidson története az egyedüli, amely azonban boldogan ért véget: mikor 1983-ban a Nike elérkezett a piaci áttöréshez, Knight újra felvette a kapcsolatot a nővel és egy, a logó formájában legyártott gyémántgyűrűvel, valamint a cég hozzávetőleg ma 630 ezer dollárt érő részvényeivel viszonozta a segítséget.
Bob Ross – A nyolcvanas évek televíziós teljesítménye nem lenne teljes Bob Ross kultikus festőműsora nélkül. Az amerikában a PBS-en futó, de világszerte sugárzott adásban a légierőtől leszerelt parancsnok a lelki béke jegyében osztotta meg festőtudását, a 1983 és 1994 közt megszámlálhatatlan tájképet, csendéletet készítve a kamerák előtt. Ross saját bevallása szerint belefáradt és megkeseredett a hadseregben betöltött durva hajcsárszerepe miatt, így kivonva magát a légierő kötelékéből a nyolcvanas években úgy döntött, új életet kezd, melyben végre a kedvesség dominálhat. Azon túl, hogy háza kertjében kisállatszanatóriumot rendezett be, Ross felesége segítségével került a PBS programigazgótasága elé, egyszemélyes showja pedig a csatorna egyik leghosszabban futó klasszikusává vált. A történet legfurcsább eleme, hogy Ross soha, egyetlen fillért sem kapott a felvételekért, ahogy a pályafutása során megjelent kiadványok bevételeiből sem részesült.
The Verve – A zeneipar mindig is televolt plágium botrányokkal, melyeknek rendszerint csak egy kis százaléka jut el a bíróságig, nagyrészt a felek peren kívüli megegyezésével végződik. Utóbbihoz tartozik a Verve kálváriája is. A brit zenekar 1997-es Bittersweet Symphony vezérdallama sajnos túlontúl hasonlított a Rolling Stones egyik B-oldalas dala, a The Last Time bizonyos részletéhez. A Mick Jagger-ék lemezét kezelő Decca Records végül beleegyezett, hogy a Verve saját szerzeményként kommunikálja a dalt, melynek örökös szerzői jogdíja teljes egészében a The Rolling Stones egykori menedzseréhez, Allen Klein-hoz került. A helyzetet tovább rontja, hogy a Bittersweet Symphony az együttes legnagyobb slágere lett.
Harvey Ball – Más hely lenne ma a világ a legismertebb hangulatjel, a smiley nélkül. Legyen bár szó a hatvanas évek hippi-transzparenseiről vagy a mindennapi chatnyelv emoji-készletéről, generációk véreztek volna el a sematikus, mosolygós arc nélkül, melyet eredetileg Harvey Ball, a patinás, amerikai Hanover biztosító felkérésére tervezett, azon elgondolásból, hogy a cég az sokoldalú emblémával motiválja majd alkalmazottait. Ball a logóért 45 dollár honoráriumot kapott, miközben találmánya bejegyzéséről is elfeledkezett. A smiley 1970-ben vált popkultárlis piaci tényezővé, mikor Bernard és Murray Spain az emblémával díszített polók forgalmazásába kezdett. A testvérpár 2000-ben félmilliárd dolláért adta el az általuk levédetett logó jogait, miközben Ball a smiley-rajongói klub családias rendezvényein autogrammokat osztogat.
Gerard Huerta – A szabaduszó dizájner 1977-ben, ismeretlen összegért cserébe készítette el az AC/DC számára a csupán egyetlen, a Let There Be Rock album borítójára engedélyezett logót. Az együttes neve végül más betűtípussal került a lemezre, azonban a zenekar nem sokkal később Huerta megkérdezése nélkül általános logóként kezdte használni az alkotást, mely így minden lemezborítón, ajándékbögrén, pólón és poszteren megtalálható.
Eddie Van Halen – Akadnak emberek, akiknek tehetsége megengedi számukra, hogy alkotásaikkal nagylelkűen bánjanak. Mikor Van Halen Michael Jackson vendégeként nagyjából húsz perc alatt rögzítette a Beat It gitárszólóját, a felvétel végén egyszerűen csak annyit mondott: „Tessék, megtarthatod.” A gitáros egy korábbi, a CNN-nek adott interjújában elmagyarázta, csak kedves szeretett volna lenni. „Quincy (Jones) felhívott, hogy nem lenne-e kedvem feljátszani a szólót. Őszintén szólva akkoriban a menedzsmentünk nem nagyon nézte jó szemmel, ha bármelyikünk is a zenekaron kívül jelent meg, de mivel aznap mindenki városon kívül volt, nem tudtam engedélyt kérni. Végül arra jutottam, mégis ki tudná meg, hogy én játszottam fel?” Van Hallen nevét soha nem tüntették fel az albumon és bár Quincy Jones egy karton sört ígért szolgálatai jutalmául, Eddie elmondása szerint azt a mai napig nem kapta meg.
