The Chemical Brothers: Live Again – videoklip az új For That Beautiful Feeling album bejelentéséhez
A Chemical Brothers brit producerpáros a két Grammy-díjat nyerő a 2019-es No Geography album után a 2021-es The Darkness That You Fear kislemezzel (és annak Work Energy Principle című B-oldalas számával) folytatta diszkográfiáját, majd 2023 tavaszán a No Reason kislemez (és annak All Of A Sudden című bónusza) következett, ám a francia psych-pop énekesnő Halo Mauddal közös múlt havi Live Again dalhoz ma már egy igazi klipet és egy albumbejelentést is kaptunk: Ed Simons és Tom Rowlands tizedik sorlemeze szeptember 8-án érkezik For That Beautiful Feeling címen.

A fent említett három kislemezdal mellett nyolc további új számot is tartalmazó „színpompás, magabiztos és mélyen pszichedelikus zenegyűjteményként, zajból, káoszból és végtelen folyékony ritmusból formált lehetetlen szépségként” jellemzett albumon az amerikai dalnok Beck a sztárvendég, de ahogy az előző nagylemezen a norvég Aurora volt a vissza-visszatérő női hang, úgy a mostani anyagon Halo Maud énekét is több számban hallhatjuk. Az 1985-ben Maud Nadalként született multiinstrumentalista-dalszerző-énekesnő először Myra Lee művészen, majd a Choice Dainties és Moodoïd nevű francia pszichedelikus együttesek élén tűnt fel, de tagja lett a Melody’s Echo Chamber élő felállásának is (később a Tame Impala-testvérzenekar Pond legutóbbi 9 albumán és a National-vokalistanő Mina Tindle több lemezén közreműködött), szólóban pedig a 2014-től használt Halo Maude név alatt több EP-t és egy Je suis une île című 2018-as albumot is kiadott.
A Chemical Brothersszel készült első dalához, a Live Againhez a duó kedvenc kliprendező párosa, Dom & Nic forgatott videót. „A kábult, bicegős analóg hangok és az álomszerű dalszöveg hallucinogén vizuális utazást sugallt, melyben egy olyan karaktert követünk, aki a halál és az újjászületés körforgásába ragadt” – mondják a rendezők a két duó tizedik közös klipjéről, melynek főszerepében a horvát modell Josipa Kukor táncol.
There was trust without fear
The truest thing I ever did
I’m hoping you’re near
The truest thing I ever said
Yeah, we’ll live again
Yeah, we’ll live again
Yeah, we’ll live again
Yeah, we’ll live again
.
a tavaszi No Reason kislemez az All Of A Sudden című B-oldalas számmal együtt:
.
az album borítója és számlistája:
The Chemical Brothers: For That Beautiful Feeling (2023)
1. ‘Intro’
2. ‘Live Again’ (feat. Halo Maud)
3. ‘No Reason’
4. ‘Goodbye’
5. ‘Fountains’
6. ‘Magic Wand’
7. ‘The Weight’
8. ‘Skipping Like A Stone’ (feat. Beck)
9. ‘The Darkness That You Fear’ (Harvest Mix)
10. ‘Feels Like I’m Dreaming’
11. ‘For That Beautiful Feeling’ (feat. Halo Maud)
.
ráadásként itt van Halo Maud idei Catch The Wave kislemeze. . .
. . .a 2022-es Pesnopoïka EP-je a címadó dal Bulgáriában forgatott videójával. . .
. . . és a 2018-as Je suis une île (Sziget vagyok) című debütalbuma a klipjeivel:
.
Maud gitáros-énekesnőként a Moodoïd együttes 2017-es Reptile klipdalával Pablo Padovani frontember mellett. . .
. . .2012-ben billentyűs-vokalistanőként a Melody’s Echo Chamber koncertfelállásában szintén Pablo Padovani mellett. . .
. . . szólóban Myra Lee név alatt kiadott 2011-es ötszámos The Flame In The Eye EP-jének címadó számával. . .
. . . és Choice Dainties együttesének egyik dalával a 2009-es Chronique EP-ről: