The Church: Further/Deeper – visszatérő album új felállással + FRISSÍTÉS: Vanishing Man – videoklip
A legfontosabb ausztrál gitárpop zenekar, a Church – mely az elmúlt évtizedben kétszer is koncertezett Budapesten, sőt a magyar Heaven Street Sevent 2007-ben egy európai turnéra is magával vitte – öt év kihagyás után új albummal jelentkezik, mely itt már megjelenés előtt meghallgatható!

Az 1980-ban Sydney-ben alakult Church kvartett a brit Cure, az amerikai R.E.M. és az ír U2 kortársaként és művészi színvonalán biztosította be helyét a rocktörténetben neo-pszichedelikus beütésű gitárpopjával, de közben 1988-ra már Ausztrálián kívül is sztárzenekar lett a milliós eladású Starfish albummal, melyről az Under The Milky Way című dal igazi világslágerré vált. A kilencvenes évek közepének válságos szakasza után az együttes az új évezredben újra csúcsformába lendült, ám a 2009-es Untitled #23 album után már nem adott ki több lemezt, és 2013-ra a hangzást meghatározó két szólógitáros egyike, Marty Willson-Piper már nem vett részt a közös munkában. A két alaptótag, Steve Kilbey basszista-énekes és Peter Koppes gitáros, illetve a zenekarhoz két évtizede csatlakozott Tim Powles dobos-producer a Church visszatérő albumát már Ian Haugnak, a 2010-ben feloszlott Powderfinger 43 éves szólógitáros-vokalistájának bevonásával készítette el. Az új felállás Further/Deeper címet kapó lemeze Ausztráliában október 17-én pénteken kerül a boltokba, de a dús hangzású új album az alábbi lejátszón már most meghallgatható.
két Church-kislemezsláger 1988-ból, az Under The Milky Way és a Reptile:
a Miami című új dal egy 2014-fellépésről, a jobb szélen már Ian Haug gitárossal:
egy Budapesten készült 2006-os Church-interjú magyar nyelven itt olvasható
http://thechurchband.com
.
FRISSÍTÉS: 2015. február 2-án az új Further/Deeper album Vanishing Man című nyitódalához egy videó is érkezett!