A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

The Cure: Step Into The Light + It Can Never Be The Same – új dalok a turnén

2016. május 11., 17:28

A Cure-vezér Robert Smith hangját az elmúlt évben több felvételen is hallhattuk (az Orbital-extag Paul Hartnoll 8:58 szólólemezén, az új Eat Static-albumon, egy Twilight Sad-feldolgozásban és az A Few Hours After This harminc év után újrarögzített verziójában), de most végre anyazenekarával is előad új szerzeményeket: a Cure múlt éjszaka (magyar idő szerint ma reggel) két új dalt is bemutatott New Orleansban, ahol elindult 2016-os világturnéjuk – melynek október 27-én budapesti koncertje is lesz, előzenekari poszton a Twilight Sad együttessel!

A Cure utoljára 2008-ban állt elő új stúdiólemezzel (4:13 Dream), az utolsó kiadott felvétele pedig egy Beatles-slágernek, a Hello Goodbye-nak a feldolgozása volt (a 2014-es Art Of McCartney című Paul McCartneytribute albumon), de Robert Smith-ék megígérték, hogy a 2016-os koncerteken új számokat is játszanak majd a régi sikerdalok és ritkaságok között – és tartották is a szavukat, már rögtön a turnényitón.

Íme a Step Into The Light című új dal. . .

. . . és a zárószámként játszott It Can Never Be The Same című szerzemény:

a koncert teljes számlistája a négy rádással:

Open
alt.end
All I Want
Push
In Between Days
From the Edge of the Deep Green Sea
Step Into the Light
Sleep When I’m Dead
A Letter to Elise
High
The Walk
Lovesong
Just Like Heaven
Trust
Want
The Hanging Garden
One Hundred Years
End

At Night
M
Play for Today
A Forest

Dressing Up
Piggy in the Mirror
Shake Dog Shake
Give Me It

Burn

It Can Never Be the Same

.
a 2016. október 27-re a Budapest Arénába meghirdetett koncert oldala a Live Nation honlapján:
http://www.livenation.hu/show/787856/the-cure/Budapest/2016-10-27/hu

cure-16bp-plakat

Szerző:
Morrissey: Rebels Without Applause – a Bonfire Of Teenagers albumról, Red Hot Chili Peppers-zenészekkel
nov. 26., 6:30
Romy & Fred again..: Strong – a szólópályára tért The xx-frontlány újabb dala a DJ-producerrel
nov. 15., 6:08
Fever Ray: Carbon Dioxide – újabb dal az öt év után érkező új Radical Romantics albumról
nov. 10., 17:23
dEUS: Must Have Been New – a tíz év után érkező új How To Replace It albumról
nov. 9., 8:13