A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

The Killers – bónuszfelvételek a tavalyi albumhoz, stúdiózás újra Dave Keuning gitárossal

2021. január 29., 5:54

A Killers négy tagja 2017 végén, a Wonderful Wonderful stúdióalbum után egy Las Vegas-i jótékonysági koncerten zenélt utoljára együtt – a 2019-es Land Of The Free kislemez és a 2020-as Imploding The Mirage album felvételeinél a basszista Mark Stoermer, a dobos Ronnie Vannucci Jr. és a szintis-énekes Brandon Flowers mellől már hiányzott az időközben szólókarrierbe kezdő Dave Keuning gitáros. Pár napja azonban újra Brandonék mellett láthattuk egy élő stúdióvideón egy friss dal részletével (idén újabb nagylemez várható), ma pedig a tavalyi albumhoz kaptunk még három bónuszfelvételt.

A Killers frontembere már az Imploding The Mirage augusztusi megjelenésekor megpendítette, hogy 10 hónapon belül egy újabb lemezanyag várható, decemberben pedig már egy 11 számos listát is közzétettek új dalcímekkel, ma viszont még a tavalyi album bővített kiadásának bónuszszekciójában kaptunk három felvételt. A Caution klipdalból és a Blowback című számból lecsupaszított alternatív verziókat hallhatunk, a könnyed és vicces C’est La Vie viszont egy eddig kiadatlan szerzemény, melyet Brandon az ausztrál dalszerző-énekes Alex Cameron és a két fő producer, Shawn Everett és a Foxygen-multiinstrumentalista Jonathan Rado társaságában írt.

There’s dignity in calloused hands
The tools you have are not for sale
Well, sometimes, you’re the hammer
And sometimes, you’re the nail
It’s not about how you get lost
It’s what you do to find the trail
Well, sometimes, you’re Ahab
And sometimes, you’re the whale

When frogs are fallin’ from the sky
Just take responsibility
Well, sometimes, you’re the prisoner
And sometimes, you’re thе free
Just let your conscience bе your guide
When heartbreak hits you, c’est la vie
Well, sometimes, you’re the Shih Tzu
And sometimes, you’re the tree

Sometimes you’re the river
And sometimes you’re the sea
Sometimes you’re a stranger to yourself
It’s a dangerous place to be
But you’ll be fine
Just remember where you come from
How you got the song
Then you’ll always get it right more than you get it wrong
We’re with you in the middle
We’re right down to the bone

.
a másik két bónuszfelvétel közül a Caution (Wasatch Style) címe a Utah állambeli Wasatch-hegységre utal. . .

. . . a Blowback pedig akusztikus verzióban hallható Brandon Flowers frontember zongorajátékával:

.
az Imploding The Mirage album alapkiadása, nyitásként a My Own Soul’s Warning klip helyett Michael Hili újabb videoverziójával:

1. My Own Soul’s Warning
2. Blowback
3. Dying Breed
4. Caution
5. Lightning Fields
6. Fire In Bone
7. Running Towards A Place
8. My God
9. When The Dreams Run Dry
10. Imploding The Mirage

.
egy decemberben közzétett számlista a közelgő új lemezre szánt címekkel. . .

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Killers (@thekillers) által megosztott bejegyzés

. . .ez pedig egy új dal részlete a múlt hétvégi Instagram Live-stúdióvideón, ahol a gitáros Dave Keuning is ott ül Brandonék mellett:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39