The Psychedelic Furs: Wrong Train – klip a három évtized után megjelent új albumhoz
A Psychedelic Furs a legmenőbb new wave zenekarok közt angol létére Amerikában is be tudott futni, sőt az egyik dala, a Pretty In Pink még egy azonos című 1986-os hollywoodi sikerfilmet is ihletett (Álmodj rózsaszínt). A szövegíró-énekes Richard Butler és öccse, Tim Butler basszista a kilencvenes évtizedben a Love Spit Love-ban folytatták Richard Fortus gitárossal (aki azóta már Guns N’ Roses-tag), de az ezredfordulón újjáalakították anyazenekarukat, és 2020-ban Fortus produceri segédletével egy remek visszatérő albumot is kiadtak, amihez most 2021-ben egy izgalmas klip is érkezett.

Az 1979-1991 közti lemezein végig első osztályú producerekkel (Martin Hannett, Steve Lillywhite, Todd Rundgren, Keith Forsey, David M. Allen, Stephen Street stb.) dolgozó együttes – melynek 2009 óta stabil aktuális felállásában a Butler fivérek mellett a régi szaxofonosuk, Mars Williams és 1984-1988 közti dobosuk, Paul Garisto is játszik – egyáltalán nem vallott szégyent három évtized után az új Made Of Rain albummal sem, melyet a 2000-2002 közt hivatalosan is Furs-tagnak számító Richard Fortus társproduceri bevonásával rögzítettek. Egy igazán jó klip azonban mostanáig még hiányzott a teljes körű méltó visszatéréshez (a Come All Ye Faithful tavaly nyári transzvesztita videójában a zenészek egyike sem szerepelt), de a ma közzétett Wrong Train kisfilmmel már ezt is kipipálhatják.
Az 1956-os születésű Richard Butler eredetileg festőnek tanult, és csak a művészeti főiskola után alapított zenekart két évvel fiatalabb öccse társaságában, de az elmúlt két évtizedben – a Psychedelic Furs élén való koncertezés és egy 2006-os alkalmi szólóalbum mellett – a festészet ismét fontossá vált számára, egy sor kiállítást is tartott (egy újabb párhuzam hajdani nagy példaképével, David Bowie-val). A Wrong Train klipjéhez felkért rendező, a holland születésű képzőművész-fotós-filmes Hans Neleman kifejezetten Richard festményeiből vette az inspirációt, és arcának befestésével lényegében egy művészeti performanszra vette rá az énekest.
I took the wrong train
Ate all the wrong pills
I took a cell phone
To call my voice mail
I took the wrong train
Got off the wrong town
They beat their kids up
Somewhere suburban
And I’m never coming home again
We can’t agree on anything
And where the hell are all my friends
I need you right now
I ran the wrong light
Got in a car crash
A wife that hates me
So does her boyfriend
And I’m never coming home again
We can’t agree on anything
And where the hell are all my friends
I need you right now
I took the wrong train
Got off the wrong town
They beat their kids up
Somewhere suburban
And I’m never coming home again
We can’t agree on anything
And where the hell are all my friends
I need you right now
Tell me things you used to do
I’ll pretend you wanted to
We wear these little things away
In the end there’s nothing left to say
.
egy kisfilm Richard Butler festői tevékenységéről és műterméről:
.
a Psychedelic Furs teljes új Made Of Rain albuma 2020-ból:
The Boy That Invented Rock & Roll
Don’t Believe
You’ll Be Mine
Wrong Train
This’ll Never Be Like Love
Ash Wednesday
Come All Ye Faithful
No One
Tiny Hands
Hide The Medicine
Turn Your Back On Me
Stars
.
a zenekar néhány régi klipdala:
Sister Europe (1980)
Love My Way (1982)
Heaven (1984)
The Ghost In You (1984)
Heartbreak Beat (1987)
Until She Comes (1991)
.
a legnagyobb slágerré lett Pretty In Pink 1981-es eredetije és 1986-os újravett verziója. . .
. . .a nagy sikerű filmzenelemezen, melyhez Suzanne Vega, Joe Jackson, az INXS, a New Order, az Echo & The Bunnymen és az Orchestral Manoeuvres In The Dark is adtak friss felvételeket:
1. „If You Leave” – Orchestral Manoeuvres In The Dark
2. „Left Of Center” – Suzanne Vega with Joe Jackson
3. „Get To Know Ya” – Jesse Johnson
4. „Do Wot You Do” – INXS
5. „Pretty In Pink” – The Psychedelic Furs
6. „Shellshock” – New Order
7. „Round, Round” – Belouis Some
8. „Wouldn’t It Be Good” – Danny Hutton Hitters
9. „Bring On The Dancing Horses” – Echo & The Bunnymen
10. „Please, Please, Please, Let Me Get What I Want” – The Smiths