A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

The Shins: Waimanalo/Trapped By The Sea – kislemez a tavaly elhunyt Richard Swift emlékére

2019. november 8., 23:56

The Shins nevű indie rock zenekarának legutóbbi megjelenései (a 2016-os Dead Alive kislemez- és klipdal, a 2017-es Heartworm album és annak 2018-as The Worm’s Heart című „kifordított” kísérőlemeze) után az amerikai dalszerző-gitáros-énekes James Mercer az elmúlt 12 hónapban a másik együttesének, a Danger Mouse-zal közös Broken Bellsnek az élén adott ki számokat (Shelter, Good Luck), de most 2019 végén még anyazenekarától is kapunk egy kétszámos kislemezt – a Shins hajdani billentyűsének, a tavaly 41 évesen elhunyt Richard Swiftnek az emlékére.

Richard Swift a dalszerző-előadói szólópályája mellett multiinstrumentalista-vokalistaként a 2010-es évek első felében a Shins tagja volt, továbbá zenélt a Black Keys élő felállásában és az annak mellékprojektjeként indult The Arcsban is, producerként pedig Damien Jurado, Nathaniel Rateliff & The Night Sweats és a Foxygen legjobb albumait jegyezte. Tavaly júliusi halálát alkoholizmusából adódó máj- és veseproblémái okozták, és fentebb említett zenészbarátai –  akik már utolsó hónapjaiban is megpróbáltak kezelési költségeire közösségi finanszírozással gyűjteni – a temetés után elindítottak The Fug Yep Soundation címmel egy kislemezsorozatot, melynek bevételei Swift családjának, illetve a beteg zenészeket támogató MusiCares és Music Support UK  szervezeteknek a számlájára mennek.

A széria első kiadványát 2018 végén a Lucius együttes jegyezte két hatvanas évekbeli sláger feldolgozásával, melyek még Swift produceri segédletével készültek, a Shins most megjelent Waimanalo és Trapped By The Sea című számait pedig a hajdani zenésztárssal töltött idők ihlették.

.
a Lucius tavaly decemberi kislemeze a Christmas Time Is Here című 1965-ös Vince Guaraldi-szerzeménnyel. . .

. . .és a Supremes girl group 1966-os You Keep Me Hangin’ On slágerének feldolgozásával – a borítón Richard Swift rajzával:

.
Everyone loves you when you’re gone” – Richard Swift dalszerző-előadói karrierjéből mutatóba itt a 2007-es Kisses For The Misses klipdal:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39