The Smiths: I Want A Boy For My Birthday – The Cookies-feldolgozás 1982-ből
A Smiths-rajongók 2019-ben Morrissey egy új számával (I Thought You Were Dead) és feldolgozásalbumával (California Son), illetve a gitáros Johnny Marr új kislemezeivel (Armatopia, The Bright Parade) bővíthették stúdiófelvétel-gyűjteményüket, de a legjobban annak örülhettek, hogy a hajdani zenekar első basszusgitárosa és hangmérnöke, Dale Hibbert januárban remek hangminőségben közreadta a Smiths legelső stúdiódemóját 1982 augusztusából. Most egy még korábbi ritkasággal, Morrissey és Marr első közös feldolgozásdalával is megtette ugyanezt!

A zenekaralapító-szerzőpáros az első közös szerzeményeinek stúdiófelvételére készülve pár héttel korábban rögzített Johnny Marr magnetofonjára otthoni hálószobademóként egy feldolgozást is, egy bizonyos The Cookies nevű New York-i fekete lánytrió 1963-as I Want A Boy For My Birthday című számából, és odaadták kazettán Hibbardnak, hogy megtanulhassa a dalt (amit aztán csupán kétszer játszottak élőben). Morrissey már a Nosebleeds nevű korábbi együttesével is dolgozott fel dalt hatvanas évekbeli girl grouptól, a Shangri-Las együttestől a Give Him A Great Big Kiss című slágert, és már akkor sem változatta meg az eredetiben szereplő hímnemű személyes névmást nőneműre, ahogy itt sem: szerelmi vágyának tárgya egy fiú maradt.
Az I Want A Boy For My Birthday padlásszoba-felvételéből eddig csak egy rossz minőségű alig egyperces részlet kerintett a neten, de a hajdani basszusgitáros ma a teljes háromperces felvételt is kitette YouTube-csatornájára.
a dal eredetije, Sylvester Bradford szerzeménye a Cookies lánytrió 1963-as Will Power kislemezének B-oldaláról:
I want a boy for my birthday
That’s what I’ve been dreaming of
I won’t have a happy birthday
Without a boy to love
Don’t want a bracelet with golden charms
Because that won’t fill my empty arms
Oh yeah yeah yeah yeah
I want a boy to love
I want a boy for my birthday
That’s the present that I need the most
Just a boy for my birthday
One who’ll love to hold me close
Doesn’t matter if he’s short or tall
Just as long as he gives his all
Oh yeah yeah yeah yeah
I want a boy to love
I want a boy who’s gonna treat me right
Hug me, kiss me, squeeze me day and night
I want a boy for my birthday
He doesn’t have to be too smart
Just as long as he loves me
And keeps me in his heart
I want a boy to comfort me
And treat me tenderly
Oh yeah yeah yeah yeah
I want a boy to love
.
Dale Hibbert első találkozása Morrissey-vel a zenekartörténetet elmesélő Tales Of The Smiths című Con Chrisoulis-képregényben: