A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

The Struts feat. Kesha: Body Talks – videoklip a Foo Fighters kedvenc előzenekarától

2018. augusztus 29., 6:33

A Struts nevű retrós brit glam rock zenekar tagjai a Darknessnél komolyabb módon idézik meg a hetvenes-nyolcvanas évek teátrális rockját, elsősorban a Queen, az Aerosmith és hasonszőrű kortársaik örökségét, de ezzel igazán csak Amerikában sikeresek, ahol tavaly és idén is a Foo Fightersszel turnéztak. „Ők a legjobb előzenekar mind közül, akikkel valaha is játszottunk” – nyilatkozta róluk Dave Grohl, és Body Talks című idei sikerdaluk ma megjelent új duettverziójában is egy amerikai vendég, Kesha énekel (akit idén már egy Janis Joplin-átdolgozással is hallhattunk a Universal Love gyűjteményen).

A Freddie Mercury-epigon Luke Spiller énekes és Adam Slack gitáros vezette angol kvartett a nagy Foo Fighters-barátság előtt a Rolling Stonesszal is turnézott és a Who előtt is fellépett, a frontembert pedig Mike Oldfield is meghívta 2014-es Man On The Rocks albumára fő énekhangnak. A Struts saját nagylemeze, az Everybody Wants debütalbum is abban az évben jelent meg, de Amerikában csak a 2015-ös Have You Heard. . . című válogatás-EP és a Could Have Been Me sikerdal Jonas Åkerlund-klipje után adták ki 2016-ban néhány új számmal kissé felturbózva.

A Struts kisebb megszakításokkal tavaly októbertől idén júliusig volt a Foo Fighters előzenekara, és haverkodásukra példaképp álljon itt a Queen és David Bowie közös Under Pressure slágerének duettelőadása Luke Spillertől és a FF-dobos Taylor Hawkinstól (a helyén a doboknál Dave Grohllal) múlt hónapban a New York-i Madison Square Gardenben:

2017 második felében egy új kislemez- és klipdal (One Night Only) is jelezte, hogy készül a Struts második albuma, és a május-júniusi turnészünetük alatt be is fejezték az új lemezanyagot, melynek idén már két beharangozó számát is megkaptunk Body Talks és Primadonna Like Me címmel – és ma az előbbinek a Keshát szerepeltető friss duettverziója is megjelent videoklippel együtt.

a júliusi első Body Talks klip a dal Kesha nélküli eredetijéhez:

Your eyes follow like a spotlight
Two eyes like the sun
Go ahead, keep your distance from me
Soon you’re gonna come
When you flick your hair like you don’t care
And you’re asking where I’m from
That game that you’re running, baby
You’ve already won

I need to know, know, know
What do you need, need, need?
What do you like, like, like?
Cause I’m gonna be it tonight

You can be cool, you can be shy
Say what you want, say what you like
Cause ooh, your body talks, your body talks
Ooh-ooh, your body talks
You can pretend you don’t want it now
But I read the signs from your head to your toes
Yeah, you don’t need to say a word cause
Ooh, ooh your body talks

Your lips are a conversation
That face is a song
If it’s my imagination
Stop me if I’m wrong

I need to know, know, know
What do you need, need, need?
What do you like, like, like?
Cause I’m gonna be it tonight

You can be cool, you can be shy
Say what you want, say what you like
Cause ooh, your body talks, your body talks
Ooh-ooh, your body talks
You can pretend you don’t want it now
But I read the signs from your head to your toes
Yeah, you don’t need to say a word cause
Ooh, ooh your body talks

You can be cool, you can be shy
Say what you want, say what you like
Cause ooh, your body talks, your body talks
Ooh-ooh, your body talks
You can pretend you don’t want it now
But I read the signs from your head to your toes
Yeah, you don’t need to say a word cause
Ooh, ooh your body talks

Talk to me
You don’t wanna be shy

Shake your hips
It’s on your lips
You don’t need to say a word cause
Ooh-ooh, your body talks

.
a Struts közelgő új albumának másik idei felvezető száma, a Primadonna Like Me augusztus elejéről:

FRISSÍTÉS: a Primadonna Like Me szeptemberben közzétett klipje!

.
a 2017 nyarán kiadott One Night Only kislemezdal, mely vélhetően szintén felkerül majd az új albumra:

a 2016-os Put Your Hands Up kislemezdal:

2016-os klip a 2014-es Everybody Wants debütalbum Kiss This című számához:

2015-ös Jonas Åkerlund-klip a 2014-es albumon szintén szereplő 2013-as Could Have Been Me kislemezdalhoz:

a Put Your Money On Me szintén a 2014-es Everybody Wants debütalbumról:

az I Just Know című 2012-es debütáló kislemez videója:

.
Luke Spiller a 2014-es Mike Oldfield-albumnak, a Man On The Rocksnak a címadó számában. . .

. . . és egy Sunnyside című 2010-es szólódallal:

.
mutatóba itt van Kesha rockzenészekkel való kollaborációi közül néhány: a 2012-es Warrior albumáról a Dirty Love duett Iggy Poppal. . .

. . . és a lemez deluxe kiadásán szereplő Past Lives a Flaming Lipsszel és annak Stardeath And White Dwarfs testvérzenekarával:

Kesha közreműköése a szintén 2012-es The Flaming Lips And Heady Fwends album nyitódalában, a 2012 (You Must Be Upgraded)-ben, mely alapjaival Iggy Pop legendás The Stooges együttesének 1969 című számára utal vissza:

a Flaming Lips és Kesha tervezett, de meg nem jelent közös Lip$ha lemezéről kiszivárgott You Control My Heart című szám:

.
a Rainbow című legutóbbi 2016-os Kesha-album két Eagles Of Death Metal-kollaborációja közül a kevésbé szar, a Boogie Feet:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39