A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

The Weeknd: Dawn FM – albumelőzetes Jim Carrey-vel +FRISSÍTÉS: a teljes album + Sacrifice/Gasoline – klipek

2022. január 3., 15:21

A kanadai R&B-pop énekes The Weeknd a 2020-as After Hours sikerlemeze óta már egy sor Oneohtrix Point Never-, Caroline Polachek-, Ariana Grande-, Doja Cat-, Sabrina Claudio-, Calvin Harris-, Post Malone-, Swedish House Mafia-, Aaliyah-, Rosalía- és FKA twigs-kollaborációval jelentkezett, sőt 2021 végén múltjába visszatekintve a 2016-os, 2015-ös és 2011-es albumaihoz is közzétett utólag egy-egy klipet (Die For You, Can’t Feel My Face, Echoes Of Silence), de közben Take My Breath című nyári szólódalával és annak videójával már elkezdte beharangozni következő sorlemezét is – és 2022 első hetében közre is adja azt.

A 31 éves The Weeknd (polgári nevén: Abel Tesfaye) Újév napján osztotta meg az XO Records kiadó kreatív direktorával, La Mar Taylorral való üzenetváltásának egy részletét, melyben felveti, hogy a szokásos hosszú felvezetés helyett az egész új anyagot rögtön jelentessék meg, tegnap pedig korai kelést javasolt rajongóinak január 3-ának hajnalára – ami a lakhelyén, Amerika nyugati partján most jött el, és egy albumbejelentő kisfilmet hozott.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Weeknd (@theweeknd) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The Weeknd (@theweeknd) által megosztott bejegyzés

A pszichedelikus beütésű bulilemezként és purgatóriumi várakozás közben szóló rádióadásként jellemzett új konceptalbum az After Hours éjszakai világának hajnali folytatásaként Dawn FM címmel jelenik meg január 7-én, a többszöri halasztás után lemondott After Hours arénaturné pótlása is After Hours Til Dawn cím alatt indul el 2022 nyarán stadionturnévá bővítve.

Az ötödik The Weeknd-sorlemezen Max Martin és Oscar Holter svéd producerpárosa mellett ismét besegít a Oneohtrix Point Never név alatt dolgozó brooklyni elektronikus experimentalista Daniel Lopatin, de Quincy Jones, Lil Wayne és Tyler, The Creator mellett narrátorként még Jim Carrey is szerepel rajta hangjával – ahogy a most közzétett kisfilmben is.

You are now listening to 103.5 Dawn FM
You’ve been in the dark for way too long
It’s time to walk into the light and accept your fate with open arms

.
FRISSÍTÉS: Jim Carrey és The Weeknd baráti Twitter-üzenetei a lemezbeharangozó kisfilm premierje után. . .

. . .és a másnap közzétett Dawn FM albumborítók – a standard kiadás a megöregített énekessel és két collector verzió!

FRISSÍTÉS 2: január 5-én a lemez számlistája is megérkezett egy újabb videóban, ismét Jim Carrey közreműködésével!

If you can kick me, kick me to the curb
It’s okay baby, I promise, that I’ve felt the worst
Back then I was starry eyed
And now I’m so cynical
Baby, break me
Kick me to the curb

God knows life is chaos
But He made one thing true
You gotta unwind your mind, train your soul to align
And dance ’til you find that divine boogaloo

.
FRISSÍTÉS 3: a január 7-én  megjelent teljes 16 számos album, melyen Oneohtrix Point Never, Max Martin és Oscar Holter mellett társszerző-producerként közreműködik Calvin Harris (I Heard You’re Married), a Beach Boys-tag Bruce Johnston (Here We Go… Again) és a Swedish House Mafia (Sacrifice, How Do I Make You Love Me?), sőt hangjával a színész-rendező Safdie fivérek egyike, Josh Safdie is!

Dawn FM (feat. Jim Carrey)
Gasoline
How Do I Make You Love Me?
Take My Breath
Sacrifice
A Tale By Quincy (feat. Quincy Jones)
Out Of Time (feat. Jim Carrey)
Here We Go… Again (feat. Tyler, The Creator)
Best Friends
Is There Someone Else?
Starry Eyes
Every Angel Is Terrifying (feat. Josh Safdie)
Don’t Break My Heart
I Heard You’re Married (feat. Lil Wayne​)
Less Than Zero
Phantom Regret By Jim (feat. Jim Carrey)

FRISSÍTÉS 4: január 7-én estére Jim Carrey teljes Dawn FM bevezetőjével megérkezett a Sacrifice című dal klipje a Cliqua rendeződuótól!

You are now listening to 103.5 Dawn FM
You’ve been in the dark for way too long
It’s time to walk into the light
And accept your fate with open arms
Scared? Don’t worry
We’ll be there to hold your hand and guide you through this painless transition
But what’s the rush?
Just relax and enjoy another hour of commercial free yourself music on 103.5 Dawn FM
Stay tuned
103.5 Dawn FM

I was born in a city
Where the winter nights don’t ever sleep
So this life’s always with me
The ice inside my veins will never bleed

My, ooh
My, ooh

Uh, every time you try to fix me
I know you’ll never find that missing piece
When you cry and say you miss me
I lie and tell you that I’ll never leave, but

I sacrificed
Your love for more of the night
I try to put up a fight
Can’t tie me down

I don’t want to sacrifice
For your love, I try
I don’t wanna sacrifice
But I love my timе

My, ooh
My, ooh

I hold you through the toughest parts
When you feel likе it’s the end
‘Cause life is still worth living
Yeah, this life is still worth living
I can break you down and pick you up
And fuck like we are friends
But don’t be catchin’ feelings
Don’t be out here catchin’ feelings ’cause

I sacrificed
Your love for more of the night
I try to put up a fight
Can’t tie me down

I don’t want to sacrifice
For your love, I try
I don’t wanna sacrifice
But I love my time
I don’t want to sacrifice
For your love, I try
I don’t wanna sacrifice
But I love my time

Oh, baby
I hope you know that I, I tried
Oh, baby
I hope you know I love my time, oh

I don’t wanna sacrifice
I don’t wanna, I try
I don’t wanna sacrifice
But I love my time
My, ooh
My, ooh

FRISSÍTÉS 5: a január 11-én közzétett Gasoline klip az öreg és fiatal The Weeknd összecsápásáról, Matilda Finn rendezésében!

It’s 5 AM my time again
I’ve soakin’ up the moon, can’t sleep
It’s 5 AM my time again
I’m calling and you know it’s me
I’m pushin’ myself further
I’m just tryin’ to feel my heartbeat beat
I wrap my hands around your neck
You love it when I always squeeze
It’s 5 AM, I’m high again
And you can see that I’m in pain
I’ve fallen into emptiness
I want you ’cause we’re both insane
I’m staring into the abyss
I’m lookin’ at myself again
I’m dozing off to R.E.M.
I’m trying not to lose my faith

And I love it when you watch me sleep
You spin me ’round so I can breathe
It’s only safe for you and me
I know you won’t let me OD
And if I finally die in peace
Just wrap my body in these sheets (Sheets)
And pour out the gasolinе
It don’t mean much to me

It’s 5 AM, I’m nihilist
I know therе’s nothing after this
Obsessing over aftermaths
Apocalypse and hopelessness
The only thing I understand
Is zero sum of tenderness
Oh, baby, please, just hold me close
Make me believe there’s more to live

Around, around, around, around we go
In this game called life, we are not free

And I love it when you watch me sleep
You spin me ’round so I can breathe
It’s only safe for you and me (Don’t let me go)
I know you won’t let me OD (Don’t you let me go)
And if I finally die in peace (Oh yeah)
Just wrap my body in these sheets
And pour out the gasoline
It don’t mean much to me

.
a stadionturné beharangozója még októberből:

Griff & Sigrid: Head On Fire – klipduett + Scarlett – Holly Humberstone-feldolgozás
jan. 19., 19:15
A Pulp-énekes Jarvis Cocker dala Gustavo Santaolalla friss The House filmzenealbumán
jan. 17., 19:21
Muse: Won’t Stand Down – videoklip a kilencedik album elé
jan. 13., 16:00
Fontaines D.C.: Jackie Down The Line – klipdal a Skinty Fia albumról +FRISSÍTÉS: szereplés Jimmy Fallonnál
jan. 11., 21:45