A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Thelma Plum: Made For You – Paul McCartney az ausztrál bennszülött énekesnő első albumán

2019. július 15., 11:11

Ismerjük a sztorit, Paul McCartney hogyan játszott fel a legutóbbi 2017-es Charlotte Gainsbourg-albumra zongora- és gitártémákat (Songbird In A Cage) vagy hogyan találkozott 2007-2008 fordulóján a legelső lemezét rögzítő Lana Del Rey-jel közös producerüknek, David Kahne-nak a stúdiójában – a szintén az utóbbival dolgozó 24 éves ausztrál bennszülött dalszerző-gitáros-énekesnő Thelma Plumnak a most megjelent Better In Blak című első albumán pedig társszerzőként és zenészként is beugrott az egyik számba.

A Gamilaraay törzsbe tartozó aboriginal apa és fehér anya gyermekeként 1994-ben született Thelma hétévesen a veterán ausztrál rocker Paul Kelly koncertjén döntötte el, hogy énekesnő akar lenni („ő volt az első fehér ember, akit hallottam őslakosokról énekelni, és mindezt annyira tiszteletre méltó módon teszi”). 17 évesen az apjáról írt Father Said című demófelvételével megnyerte a Triple J rádió tehetségkutatóját, majd a következő két évben kiadott egy-egy EP-t: a 2013-as Rosie akusztikus folkja után a 2014-es Monstersen a hiphopproducer M-Phazes segédletével a popdalok felé orientálódott.

Első albumának eredetileg tervezett első verziója annyit csúszott, hogy Thelma kidobta, és újabb számokat kezdett írni egy Angliában dolgozó ausztrál producerrel, Alexander Burnett-tel (a hajdani Sparkadia popzenekar és az aktuális Antony & Cleopatra londoni dance-duó vezérével). Az őslakos identitását hirdető Better In Blak című lemezre a sydney-i Gang Of Youths indie rock zenekar gitáros-énekes frontembere, a szamoai származású David Le’aupepe társaságában is felvett egy duettet, egy másik szerzeményét pedig Nick Cave-ről nevezte el, de a leghíresebb közreműködőt az album záródala rejti, mely már a bevezetőben említett David Kahne-nal készült New Yorkban.

A lemezen a bátor és szellemes szövegekben érintett sötét és komoly témák (a korán lelépett apjával való kapcsolata, képmutató faszik, toxikus párkapcsolatok, önbecsülési problémák, a rasszizmus különféle vetületei, az Ausztrália szégyeneként emlegetett Don Dale fiatalkorúak börtönében uralkodó brutális állapotok stb.) után pozitív hangvételű záródalnak választott Made For You című számát Thelma a fentebb már említett helyi rocklegenda, az 1955-ös születésű Paul Kelly társaságában írta, de meglepetésére később egy másik Paul keresztnevű hőse, Paul McCartney is csatlakozott melléjük társszerzőnek: a Beatles-veterán véletlenül meghallotta a dalt David Kahne stúdiójában járva, és annyira megtetszett neki, hogy kitalált hozzá egy plusz gitártémát, majd azon melegében fel is játszotta azt. „Egy egyszerű gitártéma, de a dalt ez tette teljessé, olyasvalamivé, amivé el sem tudtam képzelni, hogy válhat” – mondja az énekesnő az itt hallható végeredményről.

I woke up this morning
And never felt so new
Never felt so new
And the day was dawning lying next to you
Lying next to you

I didn’t wanna go home
I didn’t wanna go home
But I had to
Yes I had to

I went out this morning and caught the morning train
It was calling out your name, it was calling out your name
Your name, your name, your name, your name
Calling out your name

Everything I eat everything I see
Everything I do
I was made for you
The world was made for you
I was made for you

Feels like I’m writing a love song to you
To you
I hope it’s never over

I know I’ve been a-walking I just keep on talking
Everything I do I want to tell to you
And yes I’ve been there walking
Yeah I keep on talking
Talking to myself
Talking to you

The world was made for you
The world was made for you
Everything I do, I do it all for you

Everything I see
The sparrows in the trees
In the morning breeze
They were made for you and me

The world was made for you
My legs and limbs were made for you
My lips and hips were made for you
My north and south were made for you
Morning rain the feeling of my warm embrace
My eyes were made for you
I was made for you
I was made for you
I was made for you

.
itt a teljes Better In Blak album az eddigi videoklipekkel:

Clumsy Love (videoklippel)
Don’t Let A Good Girl Down
Love & War (feat. David Le’aupepe)
Not Angry Anymore (videoklippel)
Homecoming Queen
Better In Blak (videoklippel)
Woke Blokes
Nick Cave
Thulumaay Gii
Ugly
Do You Ever Get So Sad You Can’t Breathe
Made For You

.
Thelma Plum friss rádiófellépése a Better In Blak album címadó szerzeményével. . .

. . . illetve a Khalid-féle Young Dumb & Broke (és Lil Nas X-féle Old Town Road) feldolgozását a Triple J rádió Like A Version szériájában:

.
egy albumra nem került 2018-as reklámdal, a Flight Facilities ausztrál producerduó 2012-es Clair de Lune-jének feldolgozása:

.
Thelma Plum 2014-es Monsters EP-je. . .

Monsters
Young In Love
How Much Does Your Love Cost?
Candle

. . .és a bemutatkozó 2013-as Rosie EP-re került dalai. . .

. . . köztük a karrierjét elindító Father Said című 2012-es szerzeménye:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39