Thom Yorke párizsi koncertje Flea-vel – és új Radiohead-dalokkal
A Radiohead-frontember Thom Yorke idén többször is fellépett Tomorrow’s Modern Boxes című szólóalbumának elektronikus anyagával, sőt egy Portishead-koncertre is beugrott duettezni (ennél nagyobb szenzáció talán csak az 1989-ből előkerült videója volt), de most végre a közelgő új Radiohead-albumból is adott egy kis ízelítőt egy szál akusztikus gitárral egy párizsi fellépésen, ahol a Red Hot Chili Peppers-basszusgitáros Flea-vel és Patti Smith-szel is együtt zenélt.

Yorke a most zajló ENSZ-klímacsúcs kapcsán érkezett a francia fővárosba (múlt vasárnap még Londonban volt a Greenpeace-felvonulás DJ-je), és egy csütörtöki tévéfellépés után pénteken este a párizsi Le Trianon koncertterem rendezett Pathway To Paris minifesztiválon is játszott egy harmincvalahány perces blokkot, melyet két eddig ismeretlen új dallal nyitott, és már rögtön az elsőnek az egyik pontján (az alábbi videón 2:28-nál) jelezte, hogy itt Jonny Greenwood részei jönnének – és ebből már kikövetkeztethető, hogy a közelgő új Radiohead-anyagból hallhattunk ízelítőt.
Silent Spring
Desert Island Disk
a teljes Thom Yorke-fellépés: a két új szerzemény, majd a Bloom című Radiohead-szám és a 2009-ből való The Present Tense című szólódal. . .
. . . The Clock, Default, Atoms For Peace – az utóbbi két szám már Flea kíséretével:
a műsor végén Yorke és a Flea beszálltak Patti Smith People Have The Power című himnuszába is:
.
a Radiohead vezére egy nappal korábban a Canal+ tévéadó Le Grand Journal műsorában is eljátszotta Flea társaságában azt az Atoms For Peace című szerzeményét, melyből azonos nevű közös zenekaruk is kinőtt:
.
FRISSÍTÉS: pár nappal később a Pathway To Paris hivatalos YouTube-csatornájára is felkerült egy összeállítás a december 4-én adott koncertről és a másnapi fellépésről is!