A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Tíz dolog, amit az igazi marslakóról tudni lehet

-it-
2015. szeptember 30., 0:50

Mindenki jobban járt volna, ha füvet, nem pedig krumplit próbál életre kelteni a Marson Matt Damon. A füvet természetesen idézőjelek között kell érteni. A magára maradt férfi azonban a betépés helyett a gyötrelmes túlélést választja. Öveges professzor percei következnek.

  • A Mentőexpedíció története szerint a Föld és Mars között rendszeres ember- és teherforgalom van. Még nem indulnak menetrendszerű járatok, de már dolgoznak azon, hogy a 70 millió kilométernyi út egy-két órával rövidebb legyen.
  • A film természetesen az ősrégi Robinson Crusoe-történet Számkivetett génjének módosított, bolygóra optimizált változata. Egy amerikai Mars-kutató brigád (űr)hajója a tomboló (homok)vihar elől dobbant, de a nagy sietségben otthagyják egyik társukat, akiről azt gondolják: meghalt. Cserbenhagyás következtében Matt Damon lesz az első magányos bolygólakó valamint az első űrkalóz.
  • A lakhatással nem kell foglakoznia (a hely tele van légkondis konténerrel), a túlélés egyéb dolgaival azonban igen. A botanikus végzettségű ember – a filmben látott jelenetek alapján orvosi képesítéssel is rendelkezik – kiszámolja, hogy mire a rendelés az ételfutárral a Földről a Marsra ér, már rég éhenhal, ezért önkiszolgáló üzemmódra kell áttérnie.
  • A krumplitermesztés mellett dönt. Ez nem egyszerű feladat olyan környezetben, ahol egyszerűen fogalmazva: a szerves élet feltételei nem adottak. Márpedig a Marson por és kőzet van. A leleményes kutató emberi vizeletből és székletből táptalajt készít, vizet alkimizál (óraadó tanár: Öveges professzor). Egy üdülőövezeti kiskertet kell elképzelni, pont mint Sződön. A kellékek is ugyanzok: rengeteg fólia, szigszalag, gereblye, kiskanna.
  • Miközben a gondoskodás jutalmaként szépen nőnek-növekednek a palánták, sor kerül a speciális helyzetbe került ember viselkedés mintáinak viszgálatára. Depi, megőrülés, recskázás? Kizárt. Matt Damon azon élőlények közé tartozik – erre minden korábbi filmje bizonyíték -, aki nem szorul különösebb támogatásra, de néha azért szeret videócsetelgetni. Különösen a volt űrkutató pajtásaival, akiknek lelkiismeret furdalásuk van amiatt, hogy otthagyták őt a Marson. A mexikói srácba szorult a legtöbb érzés, a parancsnok(nő) egy diszkórajongó, ám lehet, hogy történt köztük valami, amíg együtt voltak a Marson. A visszatérőkluxus kabinjában érezni valami alienes-hangulatot. Nem, nem, ez csak hallucináció.
  • Ezúttal a kínai szál az erős. Az egyik “ferdeszemű” felszerelési- és élelmiszeripari munkatársból – a nem körülírt rokoni kapcsolatai miatt – főkonstruktőr és súlytalansági szakember lesz. Utóbbi alatt nem a szokásos dolgot kell érteni. A kínaiak kölcsönadják szupertitkos FöldMars rakétájukat az amerikaiaknak, de erről érdekes módon nem értesítik sem a kínai kommunista párt illetékesit, sem az Ali Baba befektetőit. Az oroszok benne voltak a Gravitációban, ezúttal kimaradnak a misszióból.
  • A filmben teljes terjedelmében elhangzik 2 híres popszám, David Bowie-tól a Starman és az ABBA-tól a Waterloo. Az egyéb zörejek a Pink Floyd bármelyik lemezéről származhatnának, de ugyanígy Enyatól és Jean-Michel Jarre-tól is.
  • Egy valószínűleg betépett informatikus – ez abból derül ki, hogy égnek áll a haja, és minden útjába kerülő tárgyat feldönt – azt állítja, a NASA jobb rezsiköltséget tud elszámolni, ha visszafordítja a már Föld felé tartó űrhajót. Pár milliónyi kilométer ide vagy oda már számít.
  • Az ilyen űrfilmekben a repülési-igazgató felajánlja a lemondását. Ebben is.
  • Most érkezett a hír, hogy a Marson víz nyomára bukkantak. Igaz, mikroszkópikus mennyiségben, de mégiscsak vízre. Hát mégis az élet utánozza a művészetet? Lehet, hogy Matt Damon tényleg a Marson járt.

Mentőexpedíció.
Főszereplő: Matt Damon
136 perc

Ridley Scott filmje október 1-jétől a mozikban.

Szerző: -it-
BUDAPEST TELI VAN FALUVAL – INDUL A RADNÓTI SZÍNHÁZ PODCAST-SOROZATA
nov. 20., 16:45