Tom Waits egy vadonatúj dallal búcsúztatta David Lettermant
Az amerikai televízió éjszakai talk show-inak királya, a 68 éves David Letterman rekordhosszúságú 33 év után május 20-án távozik Late Show című műsorának éléről (a stafétabotot Stephen Colbertnek adja át), és zenészbarátai közül az utóbbi hetekben több visszatérő kedvencét is meghívta még egy utolsó fellépésre: Tom Waits múlt éjjel egy új dal ősbemutatójával búcsúzott a műsorvezetőtől (akit a tegnapi adás másik sztárvendége, George Clooney magához is bilincselt ragaszkodása jeleként).

Ez a mostani volt a 10. alkalom, hogy Waits fellépett a Late Show With David Letterman vendégeként (az első még 1983-ban, egy évvel a műsor indulása után volt). „Nem tudom, mikor látom újra Dave-et. Azt hiszem, mostantól be kell érnünk azzal, hogy pilates edzéseken futunk csak össze” – írta honlapján a 65 éves bohém dalszerző-énekes.
Tom Waits utoljára 2011-ben állt elő új dalokkal Bad As Me című albumán (azóta csak egy Keith Richards társaságában rögzített tengerészdal-feldolgozás jelent meg tőle a 2013-as Son of Rogue’s Gallery: Pirate Ballads, Sea Songs & Chanteys válogatásalbumon), így a búcsúalkalomhoz igazított Take One Last Look (Vess még egy utolsó pillantást) című friss szerzeménye már magában is különleges lenne, de így öreg tévés cimborájának ajánlva még inkább az.
George Clooney 1:20-nál odabilincseli magához David Lettermant, majd a 17. percnél Tom Waits is megérkezik:
a Take One Last Look című új dal ősbemutatója:
.
visszatekintésként itt van Tom Waits első Letterman-fellépése 1983-ból: