Travis: 3 Miles High – friss klipdal Aurora közreműködésével
A skót Travis tagjai az őszi Everything At Once klipdal után a tavaszra várható azonos című új albumuk második kislemezének rádiópremierjét tegnapra hirdették meg a BBC2-n, ám David Bowie hétfő reggeli halálhíre miatt úgy érezték, aznap nem lenne illő új zenével előállniuk, így a dalbemutatót áttették mára, magyar idő szerint 10.30-13.00 közé. De mivel a YouTube-on tegnap tévedésből egy rövid időre már élesítették a 3 Miles High videoklipet, így azzal most még a hivatalos premier előtt hallhatjuk az új dalt – mely épp a Bowie által világhírűvé tett berlini Hansa stúdióban készült, és az első albumával idén jelentkező 19 éves norvég énekesnő Aurora a társszerző-vokalistája.

A pár hónapja egy Oasis-feldolgozással is feltűnő Aurora Aksnest a szakállas Travis-frontember Fran Healy már egy tavaly márciusi Twitter-bejegyzésében jó barátnőjeként emlegette (és a szintén baráti körébe tartozó Sia hasonló hajviseletével példálózva népszerűsítette a kis norvég lány Runaway című klipdalát), így nem is olyan meglepő, hogy írtak és rögzítettek is együtt egy számot. Mivel Healy egy ideje már a német fővárosban él, így az sem meglepő, hogy a 2013-as Where You Stand album néhány felvétele után a 2016. április 29-én megjelenő Everything At Once-t is a hajdani berlini Fal melletti Hansa Tonstudióban készítették, melyet az 1977-es David Bowie- és Iggy Pop-lemezek (Low, „Heroes”, The Idiot, Lust for Life) után olyan további előadók is előszeretettel használtak, mint Nick Cave (The Firstborn Is Dead, Your Funeral… My Trial), a Depeche Mode (Construction Time Again, Black Celebration, Some Great Reward), a U2 (Achtung Baby) vagy a Manic Street Preachers (Rewind The Film, Futurology).
Travis (@travistheband) által közzétett fénykép,
A Travis a korábbi években is többször forgatott már Berlinben (a 2013-as Another Guy videóját például épp a Good Bye, Lenin! rendezőjével, Wolfgang Beckerrel), így a 3 Miles High című új dal egyszerre elgondolkodtató és idiótán vicces klipjében sem véletlenek a német feliratok, sőt amint az alábbi képen is láthatjuk, a videót rendezőként is jegyző Fran Healy és zenésztársai a hajdani kelet-német oldalon is kóboroltak.
a tegnap kiszivárgott 3 Miles High videót egyelőre csak a kínai Travis-rajongóknak köszönhetően láthatjuk . . .
. . . az egyelőre még privátra állított YouTube-verzió itt lesz elérhető a mai hivatalos dalpremier után:
.
a Travis-basszusgitáros Dougie Payne tegnapi posztja Bowie haláláról és a dalpremier elhalasztásáról:
borító és dallista az új Travis-albumhoz, melyen Aurora mellett a 32 éves jamaikai-nigériai származású manchesteri folk-soul gitáros-énekesnő Josephine Oniyama is közreműködik:
Travis: Everything At Once (2016)
1. What Will Come
2. Magnificent Time
3. Radio Song
4. Paralysed
5. Animals
6. Everything At Once
7. 3 Miles High
8. All Of The Places
9. Idlewild (feat. Josephine Oniyama)
10. Strangers On A Train
.
ráadásként itt egy friss mini Aurora-portréfilm az énekesnő március 11-én megjelenő első albuma elé. . .
. . . melynek itt a borítója és számlistája a deluxe kiadás bónuszdalaival együtt:
Aurora: All My Demons Greeting Me As A Friend (2016)
1.Runaway
2.Conqueror
3.Running With Wolves
4.Lucky
5.Winter Bird
6.I went Too Far
7.Through The Eyes Of A Child
8.Warrior
9.Murder
10.Home
11.Under The Water
12.Black Water Lilies
13.Half The World Away
14.Murder Song (5,4,3,2,1) Acoustic
15.Nature Boy
16.Wisdom Cries
17.Running With The Wolves – Pablo Nouvelle Remix