Trentemøller feat. jennylee: Try A Little – Warpaint-lány a dán producer új Obverse albumán
A dán zenész-producer Trentemøller a 2016-os legutóbbi Fixion albumához a Savages-frontcsaj Jehnny Beth-t hívta sztárvendégnek, majd 2017-es Hands Down című kislemez- és klipdalát a Warpaint basszista-vokalistanőjével, Jenny Lee Lindberggel rögzítette, és a 2018-as Harbour Boat Trips Vol. 02 – Copenhagen mix-CD kitérője után a 2019. szeptember 27-én érkező új Obverse albumára is felvett egy újabb jennylee-kollaborációt (a lemezanyag mellett pedig még Helena Christensen és Sean Penn közös kisfilmjéhez is készített egy külön dalt).

Az elektronika felől a posztpunk és dream pop hangzások felé orientálódó 46 éves Anders Trentemøller az új albumot igazi stúdióprodukciónak tervezte, anélkül, hogy arra gondolt volna, hogyan tudja majd ezeket a kompozíciókat koncerten előadni, és inkább instrumentális anyagban gondolkodott, de végül több vendéghangot is hívott a lemezre: a barátnőjével, Lisbet Fritze gitáros-énekesnővel felvett számok (Blue September, One Last Kiss To Remember) mellett a Cold Comfort című nyitódalban például Rachel Goswell (Slowdive, Minor Victories) hallható, a New York-i gitáros-énekesnő Lina Tullgrennel készült legutóbbi In The Garden kislemezdal után pedig a Try A Little című legfrissebb beharangozó számban a Warpaint-basszistalány Jenny Lee Lindberg (szólóban használt művésznevén: jennylee) a közreműködő.
„Mindig nagy kihívás szöveget írni egy olyan zenére, amit nem magam komponáltam, de Anders esetében ez minden alkalommal nagyon természetesen megy, és boldog vagyok, hogy ismét együtt dolgoztunk. . . Ez a dal nagyon drága számomra. Mélységesen őszintén beszél egy olyan dologról, amit a legnehezebb beismernünk: arról, hogy sebezhetőek vagyunk” – mondja a 38 éves Los Angeles-i művésznő a közös számról, melyhez a Jessica Jones és Altered Carbon tévésorozatok főcímét is jegyző Thomas McMahan készített videót.
Sit me down baby
Tell me that you’re crazy
Cause I’ve lost my mind
Enough times
For you
Solitude is what you do
When you think it’s over
Walk in time
W the beat I gave you
Love lies
Under it all
Under it all
Under it all
Chorus
Try a little
Work a little
Be a little
But more for me
Try a little
Work a little
Be a little
bit more for me
2nd verse
As I reflect on the time
Seems like I knew it
All then
Why would I wonder why
Why would I
Why would I
Solitude is what you do
When you think it’s over
As I reflect on the time
Love lies under it all
Under it all
Chorus
Try a little
Work a little
Be a little bit
More for me
Try a little
Work a little
Be a little
Bit more for me
Try a little harder
Be a little bit more for me
Be a little bit more for me
Be a little bit
Be a little bit
Be a little bit
.
Trentemøller közelgő új Obverse albumának két korábbi beharangozó száma, a szöveg nélküli Sleeper májusból . . .
. . .és a júniusi In The Garden, melyben a New York-i dalszerző-gitáros-énekesnő Lina Tullgren a közreműködő:
Golden like someone you knew before
Born out of rage
Look inside the door at what is waiting now
How could you respond to this somehow
I’m in the field
I’ll walk around
In the garden
I ask permission
To be silent
Always listening
Now i can hear it
Now i can hear it
I will deconstruct
Gravity is me it’s leaking out
Of my identity
In the golden tide
On the beach where i
See a smoking gun
I cover up my eyes
It is not
It is not
But what is it
Take it apart
It’s a song you heard
It is not
It is not
But what is it
Take it apart
It’s a song you heard
Paint it white
What will i do
If i’ve got nothing to lose
What will i do
I’ve got nothing to lose
.
az új Obverse album számlistája az alábbi Bandcamp-lejátszón:
.
az album mellett Trentemøller másik idei munkája a divattervező-vizuálművésző Camilla Stærk és a fotográfus-modell Helena Christensen In My Dream Last Night. . . című tavaszi New York-i kiállításához – konkrétan a Sean Penn-nel forgatott kisfilmjükhöz – írt Nightsong című dal volt Lisbet Fritze énekével:
.
amúgy már készülgetnek új Warpaint-számok is a legutóbbi 2016-os Heads Up album folytatásához:
interjúnk Jenny Lee Lindberggel a 2012-es budapesti Warpaint-koncert idejéből magyarul itt olvasható